FOM (Ecclestone): A Pirelli „Istencsászár” és nem hibás a Belgiumban történtekért

FOM (Ecclestone): A Pirelli „Istencsászár” és nem hibás a Belgiumban történtekért

A Formula One Management (FOM) is kiadott egy rövid nyilatkozatot a Pirelliről, ami sok kérdésünkre választ adhat.

A Pirelli évek óta a Forma-1 egyetlen hivatalos gumiszállítója. A gyártó két évvel ezelőtt sok kritikát kapott az abroncsai miatt, melyek azonban továbbra sem hozzák azt a szintet, amit elvárnánk egy királykategóriás keveréktől.

Legalábbis ezt gondolják a rajongók, akik például nagyon örülnének a Michelin visszatérésének. A franciák leadták a pályázatukat, de nagyon úgy tűnik, hogy a Pirelli marad az egyetlen beszállító.

Legutóbb Belgiumban Nico Rosberg (Mercedes) és Sebastian Vettel (Ferrari) alatt is felrobbant az egyik hátsó gumi. Az olaszok a Pirellit hibáztatták, mely ma is megvédte magát, miszerint semmilyen szempontból nem tehetőek felelőssé a két balesetben.

Most pedig befutott a FOM nyilatkozata, ami nem más, mint Bernie Ecclestone véleménye. A hivatalos nyilatkozatban leírják, hogy a Pirelli egy első osztályú partner a Forma-1-ben, és eddig végig kiváló munkát végzett, kezdve a biztonsággal és a minőséggel.

A FOM hangsúlyozta, a Pirelli nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a futamok időről időre izgalmasak, hála a szabályzott gumikopásnak, és a különböző keverékeknek, amikkel a határokat feszegetik.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Räikkönen nem boldog a helyzet miatt... fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 3.

A FOM ezzel együtt biztos abban, hogy a Pirelli nem vétkes a Spa-ban történt eseményeket illetően. A Pirelli felajánlotta, hogy minden autó egy garnitúra gumival teljesítse a távot, miután a FOM szerint a szakemberek nagyon is képesek erre, noha tudják, ezzel egy nagyon unalmas futamot láthattunk volna vasárnap.

„Köszönjük Pirelli neked, hogy izgalmasabbá teszed a Forma-1-et a rajongók számára.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING