Ferrari: Alonso kiesett, Raikkönen csak kilencedik lett Monzában! Kevés, nagyon kevés…

megosztás
hozzászólás
Ferrari: Alonso kiesett, Raikkönen csak kilencedik lett Monzában! Kevés, nagyon kevés…
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. szept. 7. 14:25

Rendkívül csalódottan hagyhatja el Olaszországot a Ferrari, hiszen Fernando Alonso nem tudta befejezni a futamot az ERS problémája miatt, addig Kimi Räikkönen küszködött az F14-T volánja mögött.

Kimi Räikkönen

Mindenki számára csalódást jelent ez a verseny, hiszen a Ferrari a hazai hétvégéjén mindig jobb eredményt akar elérni és ott állni a dobogón. Ez ma sajnos nem volt lehetséges, és csak az egyik autónk ért célba.

Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak a mai napon, noha több van ennél az autónkban. Fontos, hogy nagyobb sebességet hozzunk ki belőle, máskülönben csak ilyen eredményeket érhetünk el az olyan pályákon, ahol a motorerő nagyon fontos. Ez egy nagyon rossz eredmény a csapat számára.

Pontosan tudtuk, hogy ez lehet a legkeményebb pálya számunkra, de ennél azért többet reméltünk. Hogy őszinte legyek, sok versenyző ellen körülöttem még csak sanszom sem volt. Csak néztem, ahogy elmennek mellettem. Meglátjuk, hogy miként tudunk majd fejlődni a folytatásban. Szükség lesz rá.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Fernando Alonso

Az ERS hibásodott meg az autóban. Ez egy igen sajnálatos meghibásodás, mivel az elmúlt években rendre a legmegbízhatóbb autó volt a miénk a Ferrarinál. Sajnálom, mivel a Ferrarival ez a hazai közönségünk, és szerettük volna megörvendeztetni őket, de a korábbi évekkel ellentétben most nem állhatunk fel a dobogóra.

Hogy őszinte legyek, erre normál körülmények között nem volt esélyünk, a győzelemre pedig pláne. A tempónk nem volt elég jó, de már az időmérőn sejthettük, hogy nagyon nehéz lesz, mivel itt a Mercedes motorereje nagy különbséget jelent.

A technikai hiba mellett sokkal frusztrálóbb, hogy nem volt meg a kellő sebességünk, de ez egy ilyen pálya, ahol idén különösen kijön a motorok közti különbség. Bízom benne, hogy a következő verseny majd jobban sikerül számunkra, ahol több esélyünk lehet.

Köszönettel tartozom a rajongóknak, akik hatalmasak voltak és szenzációs hangulatot teremtettek. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.

Következő Forma-1 cikk
Rosberg legbelül nagyon csalódott a mai fejlemények miatt: egyszerűen elfékezte magát

Előző cikk

Rosberg legbelül nagyon csalódott a mai fejlemények miatt: egyszerűen elfékezte magát

Következő cikk

Vettel: Frusztráló ez az egész, mert azért vagyok itt, hogy nyerjek. és nem másért

Vettel: Frusztráló ez az egész, mert azért vagyok itt, hogy nyerjek. és nem másért

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING