Rosberg legbelül nagyon csalódott a mai fejlemények miatt: egyszerűen elfékezte magát

megosztás
hozzászólás
Rosberg legbelül nagyon csalódott a mai fejlemények miatt: egyszerűen elfékezte magát
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. szept. 7. 14:29

Nico Rosberg elmondta, semmilyen műszaki hiba sem volt ludas abban, hogy kétszer is elrontotta az első sikánt Monzában. A Mercedes AMG versenyzője mégsem tekint katasztrófaként a mai fejleményekre.

szerző:Farkas Krisztián

Rosberg az élre került a rajtot követően, majd Hamilton visszajött a második helyre, miután vesztett két pozíciót. A Mercedes német versenyzője - akit alaposan kifütyültek - kétszer is elrontotta az első sikánt, de a második hiba volt végzetes Hamiltonnal szemben.

"Nem, nem az én hibám volt. Egy másik srác hibája..."- mondta Rosberg ironikusan. "Nem, csak vicceltem. Lewis gyors volt mögöttem, nekem pedig fokozni kellett a tempót - ennek eredményeként hibáztam. Szoros volt a dolog, különösen a végén."

"Csalódott vagyok miatta. Végül is ez egy remek eredmény a csapatnak a mostani nehézségek után. Természetesen én csalódott vagyok, de a csapatnak ez az első kettős győzelme egy ideje. Lewis hét pontot hozott, még mindig a második helyen áll, sok futam van hátra. Nem katasztrófa. Magunk mögött hagytuk a nehézségeket, előre haladunk."

"Ez az egyik legnehezebb pálya a fékezést illetően, köszönhetően a kevés leszorítóerőnek és a stop and go részeknek. Semmi köze a korábbiakhoz, azt már magam mögött hagytam"- terelte el a felvetést, hogy esetleg nincs ott fejben. "Magam mögött hagytam ezeket. Egyszerűen csak egy hiba volt. Nincs benne semmi szokatlan. Belül nagyon csalódott vagyok - nem arról van szó, hogy egyáltalán nem lennék letörve"- hangsúlyozta.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Nincs értelme annak, hogy most biggyesszem a számat. Ez egy kettős győzelem a csapatnak, lenyűgöző nap volt. Második hely - sokkal rosszabb is lehetne"- állapította meg. Megjegyezte, "próbál megnyerni minden futamot", nincs értelme tartalékolni, azt gondolva, hogy védekezhet a végéig. "Majd meglátjuk. Lehet, szólni fogok, ha meggondoltam magam"- mondta a német.

Elmondta, a két elfékezésnek semmi köze ahhoz, hogy a csapattal egyszer fékproblémáról beszéltek. "Nem, mert az csak a futam végén volt, amikor először hallhatták a rádióban. Ekkor kezdett gond lenni vele. Nem volt komoly probléma - csak kezelni kellett."

Következő Forma-1 cikk
Button és Pérez élvezte a „gyilkos” csatát, addig Magnussent megint megvágták

Előző cikk

Button és Pérez élvezte a „gyilkos” csatát, addig Magnussent megint megvágták

Következő cikk

Ferrari: Alonso kiesett, Raikkönen csak kilencedik lett Monzában! Kevés, nagyon kevés…

Ferrari: Alonso kiesett, Raikkönen csak kilencedik lett Monzában! Kevés, nagyon kevés…

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING