Egyre nagyobb esély van a Török Nagydíjra 2020-ban

A Forma-1 továbbra is reménykedik abban, hogy több, mint 15 futamot tudnak rendezni a 2020-as szezonban, a koronavírus-járvány által keletkezett különleges helyzetben pedig egy régi közönségkedvenc helyszínre is visszatérhet idén a száguldó cirkusz.

Egyre nagyobb esély van a Török Nagydíjra 2020-ban

Amikor először felmerült a törökországi futamrendezés elmélete 2020-ban, a sajtó is bizalmatlan volt a török pletykákkal kapcsolatban, ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy valóban láthatunk majd versenyt az Istanbul Parkban.

A Sky Italia értesülései szerint a 2020-as Török Nagydíjat november 15-én, két héttel Imola után fogják rendezni, amit a Motorsport.com is megerősített a saját forrásaikra alapozva.

Tegnap este félhivatalosan be is jelentették a Török Nagydíj megrendezését a török állami TV „Sportóra” műsorában, számolt be a tr.motorsport.com

Az egyik legjobban tájékozott török újságíró, Fatih Altayli volt a műsor vendége, és elmondása szerint hamarosan bejelenti az FIA is a Török Nagydíj megrendezését, amelyet ezúttal nem a török állam, hanem a pálya tulajdonosa, az Intercity autókölcsönző fog finanszírozni, és amennyiben nem romlik a koronavírus-járvány helyzete, nézők előtt fogják megrendezni a futamot.

Sebastian Vettel, Red Bull Racing leads Nico Rosberg, Mercedes GP F1 Team, MGP W02

Sebastian Vettel, Red Bull Racing leads Nico Rosberg, Mercedes GP F1 Team, MGP W02

Fotó készítője: XPB Images

A műsor közben ráadásul Altayli kapott egy üzenetet a telefonján a Török Autósport Szövetségtől, amelyben elmondása szerint az volt, hogy Jean Todt is jóváhagyta az FIA részéről a Török Nagydíj rendezését.

A Török Autósport Szövetség azóta tagadja az állításokat, de a törökök már biztosra veszik az Istanbul park visszatérését a Forma-1-es naptárba.

Az egyetlen buktató a jelek szerint már „csak” a pálya állapota lehet: az Istanbul Park 2014 óta nem rendezett motorsport versenyeket, és jelenleg nem rendelkezik a Forma-1-es futamrendezéshez szükséges 1.-es FIA licensszel sem, de állítólag Michael Masi, hasonlóan Imolához, hamarosan megtartja a pályavizsgálatot.

A RaceFans szerint a Török Nagydíjjal párhuzamosan még 3 futamot fognak bejelenteni, ezzel létrehozva a Forma-1 végleges, 17 versenyes 2020-as versenynaptárát: egy dupla futamot Bahreinben, és az Abu-Dhabi szezonzárót.

A RaceFans szerint a Forma-1 továbbra sem vetette el az ötletet, hogy a második bahreini futamot a külső, 3.5 kilométeres „ovál” pályán rendezzék.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Red Bull leleményes fejlesztése: a dupla diffúzort imitálja a hátsó felfüggesztésük
Előző cikk

A Red Bull leleményes fejlesztése: a dupla diffúzort imitálja a hátsó felfüggesztésük

Következő cikk

Az FIA gyanúja szerint a motorgyártók az energia-visszanyerő rendszerekkel trükköznek

Az FIA gyanúja szerint a motorgyártók az energia-visszanyerő rendszerekkel trükköznek
Hozzászólások betöltése