Ecclestone akár 20 millió támogatást is adna egy női versenyzőnek!

Ecclestone akár 20 millió támogatást is adna egy női versenyzőnek!

Bernie Ecclestone a női pilótákkal kapcsolatban ismét nagy port kavart: egy a lényeg, a brit szívesen támogatna egy tehetséges női versenyzőt a Forma-1-ben, csak egyelőre senki sincs a láthatáron.

A Forma-1 mindenható ura annyit mondott a héten, hogy ha lenne is női versenyző akkor sem vennék komolyan a királykategóriában. Ecclestone szavait azonban félreértették, de a Williams korábbi tesztpilótája, Susie Wolff is tisztázta, hogy a milliárdos a nők mellett áll.

Ecclestone a következőket mondta a brit Autosportnak, melyben egyértelművé tette korábbi nyilatkozatát: "Bármit is tesz Susie Wolff, mi megpróbáljuk támogatni. Hadd legyek egyértelmű: imádnám, ha egy nő is versenyezne a Forma-1-ben. Abszolút. 100%-osan."

"Martin Sorrell (a riporter) a színpadon azt kérdezte tőlem: Ha lenne egy szponzor, aki 100 milliót fektetne egy csapatba, ha két női versenyzőt futtatnának, mit mondanál? Azt válaszoltam: Nagyon boldog lennék, és hozzátennék még 20 milliót, hogy megtörténjen. Azonban az emberek ezt elfelejtették megírni. Hála Istennek, nem nagyon figyelek a sajtóra."

"Én több segítséget ajánlottam fel a nőknek a Forma-1-ben, mint sokan mások  - és ez most is így van. A többieknek csak jár a szájuk, de semmit sem tesznek. Ha lenne egy nő, aki a Forma-1-ben akar versenyezni, és elég tehetséges, megpróbálnék beszélni a csapatokkal, hogy esélyt adjanak neki."

Van potenciális jelölt? "Nem tudom. Nektek kell találni valakit - ott van Susie is, ha tetszik. Ő vezetett Forma-1-es autót, még ha csak a teszteken és a szabadedzéseken is. Legalább így nagyjából tudjuk, mi rejlett benne."

"Természetesen az emberek látták őt, és megvolt róla a véleményük. Ha valaki hitt volna benne, és akarták volna, akkor talán felvették volna vele a kapcsolatot."

"Azonban a finanszírozással minden pilóta küzd, nem csak a női versenyzők - így ez nem csupán arról szól, hogy elég tehetséges-e valaki."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone , Susie Wolff
Cikk típusa BRÉKING