Coulthard szerint Alonsóban még mindig megvan a sikerre való éhség

Fernando Alonso hosszú évek után Katarban visszatérhetett a dobogóra. Az egykori Forma–1-es pilóta, David Coulthard pedig „megnyugtatónak“ nevezte ezt az eredményt.

Coulthard szerint Alonsóban még mindig megvan a sikerre való éhség

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2014 óta nem állt a dobogón a Forma–1-ben, utolsó dobogós helyezését pont a Magyar Nagydíjon szerezte. Miután 2021-ben visszatért a sorozatba az Alpine-nal, az idei szezonban már kezdtek életre kelni a dobogós helyezés reményei Alonso számára, de az első Forma–1-es katari futam véget is vetett a bőjtnek.

Max Verstappen és Valtteri Bottas büntetése miatt a rajtrácson a harmadik helyre lépett előre Alonso, de volt olyan pont a futamon, amikor a második helyen állt. A verseny későbbi szakaszában Valtteri Bottas defektje miatt az utolsó etapját is el tudta nyújtani, ez sokat segített abban, hogy egy kiállással megszerezze a harmadik helyet.

Alonso csapattársa, Esteban Ocon értékes másodperceket vett el a Red Bull-os Sergio Pereztől, amikor a mexikói a franciát előzte, Alonsót üldözve. Pereznek azonban elfogyott az ideje, Ocon pedig elmondása szerint viszonozta Alonso szívességét. Magyarországon ugyanis pont fordítva történt és a veterán spanyol nehezítette meg Hamilton dolgát, így Ocon és az Alpine megszerezhette első győzelmét.

Még több F1 hír:

Alonso reméli, hogy egy harmadik világbajnoki címmel bővítheti önéletrajzát és Coulthard úgy véli, hogy Katarban Alonso bebizonyította, hogy a sebesség és az éhség még mindig megvan benne ehhez. „Ez jót tesz a Forma-1-nek, megnyugtató, hogy Fernandóban még mindig megvan a sebesség, még mindig megvan az éhség" - mondta a Channel 4-nek.

Ez fontos eredmény volt az Alpine számára is, akik Coulthard szerint találtak valamit az autójukkal kapcsolatban és ezt kamatoztatták is Katarban. Két fordulóval a szezon vége előtt az 5. helyen állnak a konstruktőri bajnokságban, 25 pontos előnnyel az AlphaTauri előtt.

„Az autóval kapcsolatban találtak valamit Katarban. Biztos vagyok benne, hogy nem változtattak semmit a jelentős alkatrészek tekintetében, egyszerűen csak az autó sajátos stílusa illik ehhez az áramlósabb pályához. Szóval ez egy kis nyomást levesz a csapatról, bár nem annyira, mint az, hogy Ocon győzelmet aratott Budapesten“ - magyarázta Coulthard.

Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!

megosztás
hozzászólás
Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!
Előző cikk

Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!

Következő cikk

Wolff: Nem érzek különösebb nyomást a világbajnoki harc miatt

Wolff: Nem érzek különösebb nyomást a világbajnoki harc miatt
Hozzászólások betöltése