Elbúcsúztatta Räikkönent az Alfa Romeo (képek)

Az Alfa Romeo csapatától a szezon végén visszavonuló Kimi Räikkönent elbúcsúztatta az istálló – a finn pilóta két év megszakítással 2001 óta versenyez a Forma-1-ben.

Elbúcsúztatta Räikkönent az Alfa Romeo (képek)

Kimi Räikkönen még 2001-ben mutatkozott be a Sauber csapatában a Forma-1-ben, majd a McLarenhez igazolt, ahol öt szezont töltött. Az útját a Ferrarinál folytatta, ahol első körben 2007 és 2009 között versenyzett, majd a 2010-es és a 2011-es évben hiányzott az F1-es rajtrácsról.

2012-ben a Lotusszal tért vissza, és náluk maradt a 2013-as idényre is. A hibrid-érát viszont már a Ferrarinál kezdte meg, ahonnan a 2018-as szezon végén távozott, 2019-től kezdve pedig régi-új csapatát, a Sauberről átnevezett Alfa Romeót erősítette.

Még több hír:

A veterán finn úgy döntött, hogy a szezon végén távozik a Forma-1-ből, ennek apropóján pedig az Alfa Romeo egy búcsúbulit rendezett 2007 világbajnokának. Räikkönen így írt erről az Instagram-oldalán:

„Köszönöm mindenkinek ezt az emlékezetes estét! Köszönöm mindenkinek az együtt töltött éveket. Köszönöm a kemény munkátokat. Köszönöm az emlékeket. Jó emberek vagytok. Tisztelettel, Kimi”

 

„Miért ne kaphatná meg Russell a Mercedest az utolsó két versenyre?”

megosztás
hozzászólás
Megváltoztathatják a sebességváltókra vonatkozó F1-es szabályokat
Előző cikk

Megváltoztathatják a sebességváltókra vonatkozó F1-es szabályokat

Következő cikk

Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!

Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!
Hozzászólások betöltése