Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!

A McLaren pilótája, Lando Norris nemrég egy felmérésben a második legnépszerűbb pilóta lett az F1-rajongók körében, ezzel együtt úgy véli, összességében nagyon messze van Lewis Hamilton szintjétől.

Norris: Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton!

Októberben jött ki a Nielsen és a Motorsport Network közös felmérésének eredménye, amelyből többek között az is kiderült, hogy a szurkolók körében Max Verstappen a legnépszerűbb pilóta, majd Lando Norris és Lewis Hamilton következik.

Az egyelőre F1-es futamgyőzelem nélkül álló Norris pedig úgy véli, hiába előzte meg Hamiltont a felmérésben, ettől függetlenül összességében messze áll a honfitársa ismertségi szintjétől.

Még több hír:

„Azért még mindig nem vagyok Lewis Hamilton. Én nem vagyok hétszeres világbajnok, és nem ismernek olyan sok dolog kapcsán, mint őt. Lewis a Forma-1-en kívül is népszerű. Nem mondanám, hogy a közelében lennék ennek az ismertségi szintnek.”

„De természetesen a nemrég megjelent felmérés alapján, miszerint a második legnépszerűbb versenyző vagyok... sok olyan dolog van, amit szeretnek a rajongók, és vannak olyan dolgok, amikben különbözöm a legtöbb pilótától.”

„De jelenleg teljesen rendben van a dolog. Néha kicsit túl soknak érzem a rajongást, de ezzel együtt ez még mindig egy jó dolog összességében” – mondta Norris az ESPN-nek.

Marko optimista: „Szaúd-Arábiában ismét ő jelentheti a különbséget...”

megosztás
hozzászólás
Elbúcsúztatta Räikkönent az Alfa Romeo (képek)
Előző cikk

Elbúcsúztatta Räikkönent az Alfa Romeo (képek)

Következő cikk

Coulthard szerint Alonsóban még mindig megvan a sikerre való éhség

Coulthard szerint Alonsóban még mindig megvan a sikerre való éhség
Hozzászólások betöltése