Briatore: A McLarennek tisztáznia kell az Alonso-balesetet

Briatore: A McLarennek tisztáznia kell az Alonso-balesetet

Az Alonso-baleset oka eddig titokban maradt, de az viszont egyértelművé vált, hogy ez így nem maradhat.

szerző: Kurucz Ádám

Flavio Briatore exkluzív interjút adott a Sky Sport 24-nek, a 2015-ös téli szezon kétségtelenül legvitatottabb esetről, a barcelonai Fernando Alonso balesetről és a spanyol állapotáról.

Az olasz menedzser újra megerősítette, hogy semmilyen betegség sem jöhet szóba a korábbi Ferrari pilótánál, és hogy talán a becsapódás szerencsétlen szöge okozta a balesetet, de nem kell aggódni. Ami egyelőre biztosnak tűnik, hogy Flavio és Alonso is azt szeretné, hogy a McLaren-Honda tisztázza az ügyet.

„Abban a két kórházi napban nagyon kíváncsiak voltunk a baleset okaira, vagy hogy Fernandonak egészségügyi problémái voltak-e, például a szívével, esetleg egy enyhébb stroke, vagy vérrög keletkezhetett. Ez könnyen megeshet ebben a sportban. Minden vizsgálat szerencsére negatív lett. Az orvosok logikus döntést hoztak, amikor azt tanácsolták, hogy a spanyol hagyja ki az első versenyhétvégét Melbourne-ben, a megelőzés végett.” – állítja Briatore.

Azután kommentálta a baleset napján felröppent pletykákat is. „Fernando semmi olyat nem mondott, hogy még fiatal, és csak gokartozik.” – ez egyszerűen nem igaz – „Az „El Pais” találta ki, és azután átvette a többi sajtóorgánum is, mivel ez elég viccesnek hangzott. Egy bizonyos időre elvesztette az emlékezetét, de ez csak két-három napig tartott.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Flavio egyike azoknak, akik látták a baleset ijesztő képeit: „A szél nem fújt olyan erősen, láttam a videót, amit Ecclestone küldött nekem. Amíg Vettel mögötte jött, és látszik, hogy simán átjött rajta, addig Alonso ok nélkül lassított. Azután felmerült a kormányzás problémája, habár erről semmilyen információt sem erősített meg a McLaren. Nagyon furcsa dolog történt és Ron Dennis nem tisztázta a sajtótájékoztatón.”

A McLaren-Hondát a következő vádakkal illette az olasz: „A csapat kommunikációja nem volt éppen briliáns. Az FIA vizsgálja az esetet. Remélem nem egy elektronikus probléma okozta, mert ez más pilótákkal is megtörténhet. Tudjuk, hogy amikor a KERS megjelent a Forma-1-ben, néhány mérnök elájult az áramütéstől. Ezért kezdetben a mérnökök néha furcsán közelítették meg az autókat. Tudtad, hogy áramütést okozhat, lehet Fernandoval is ez történt. Szóval várjuk meg a vizsgálat eredményeit, hogy mind megnyugodhassunk. A baleset körül elég nagy zűrzavar alakult ki, mivel mindenki mást nyilatkozott a kiváltó okról: a becsapódás szögét, az erős széllökést, vagy éppen az áramütést említették.”

Habár ez a balszerencse úgy tűnik nem Alonso miatt történt: „Fernando nagyon magabiztos, azt állítja, hogy az autó jól működött. Gondoljunk csak arra, hogy a McLaren a szezon elejét általában gyengén kezdi, de nincs más csapat, aki év közben olyan fejlődési potenciállal rendelkezne, mint ők. A japánok, minden emberi és pénzügyi forrást biztosítottak ahhoz, hogy a motor versenyképes legyen, szóval meglátjuk. Azt mondom, hogy ez a világbajnokság még nem lefutott, csak várjuk meg a versenyeket, hiszen a téli tesztek alapján nem egyértelmű, melyik csapat hogy áll.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Flavio Briatore
Cikk típusa BRÉKING