Berger: A Verstappen-Leclerc rivalizálás olyan, mint a Senna-Prost volt!

A korábbi F1-es pilóta Gerhard Berger úgy gondolja, hogy a Max Verstappen és Charles Leclerc közti rivalizálás ugyanolyan, mint az Ayrton Senna és Alain Prost közti volt – azonban hozzátette, pillanatnyilag nem őket, hanem Lewis Hamiltont tartja a legteljesebb pilótának.

megosztás
hozzászólás
Berger: A Verstappen-Leclerc rivalizálás olyan, mint a Senna-Prost volt!

Max Verstappent és Charles Leclerc-t a fiatal generáció legnagyobb tehetségeik között tartják számon, és ezen a véleményen van a korábbi F1-es pilóta Gerhard Berger is, aki szerint ha a Mercedesnél versenyeztek volna 2020-ban, mindketten világbajnokká válhattak volna.

„Verstappen és Leclerc jelenti az új generációt. Ha bármelyikük a 2020-as Mercedest vezethette volna, már világbajnokok lehetnének, ha nem Hamilton lett volna a csapattársuk. A köztük lévő rivalizálás ugyanolyan, mint a Prost és Senna közötti volt.”

Még több F1 hír:

„Leclerc Prosthoz hasonlóan nyugodtabb természetű, míg Verstappen agresszív, mint amilyen Senna volt. Azonban nem tudnám megmondani, hogy melyikük a jobb versenyző” – magyarázta az osztrák az Autosprintnek adott nyilatkozatában.

Ugyanakkor Berger azt is hozzátette, hogy szerinte jelenleg egyik fiatal sem annyira jó pilóta, mint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki véleménye szerint mindig a maximumot hozza ki a kocsijából.

„Leclerc és Verstappen is kiváló pilóta, de Hamilton a mezőny legteljesebb és legversenyképesebb versenyzője. Lewis mindig tudja, hogyan olvassa a pályán történteket, és minden körben a maximumot hozza ki a kocsijából.”

 

A 10-szeres futamgyőztes végül arról is szót ejtett, hogy szerinte Hamilton, Senna és Michael Schumacher a Forma-1 történetének legjobbjai közé tartozik, és mindannyian különleges versenyzők voltak.

„Senna, Schumacher és Hamilton is különleges versenyző. Őket hármukat tartom a Forma-1 történetének legjobb pilótáinak” – zárta a korábbi Ferrari-pilóta.

„A Mercedes nem vár februárig Hamilton szerződésével” - Jordan


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot, immáron az egyetlen kérdőjel a Mercedesnél van, ahol Lewis Hamilton még nem írta alá a szerződésének meghosszabbítását.

Gyász: elhunyt a legendás csapatalapító, Adrian Campos

Előző cikk

Gyász: elhunyt a legendás csapatalapító, Adrian Campos

Következő cikk

Egy szponzor is követhette Sainzot a Ferrarihoz

Egy szponzor is követhette Sainzot a Ferrarihoz
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Charles Leclerc , Gerhard Berger , Lewis Hamilton , Max Verstappen
Csapatok Mercedes
Szerző Gyémánt Péter