Az FIA változtatott a szuperlicenc megszerzésének követelményein

A világban továbbra is zajló járványhelyzet miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy határozott, hogy változtat a szuperlicencpontok rendszerén. Ezen változtatások átírhatják egyes versenyzők jövőjét.

Az FIA változtatott a szuperlicenc megszerzésének követelményein

Múlt hónapban a nemsokára az F1 élére álló Stefano Domenicali elmondta, hogy a limitált motorsportos tevékenységek fényében gondolkoznak a szuperlicencre vonatkozó szabályok megváltoztatásán.

„A COVID-19-krízisnek jelentős hatása volt mindenféle sporttevékenységre és ez alól a motorsport sem kivétel. Sok versenyszéria küzd gazdasági nehézségekkel, míg a résztvevők amiatt aggódnak, hogy ki kell hagyniuk egy szezont, vagy hogy bizonytalanság közepette kell elkötelezniük magukat egy széria iránt” – mondta még korábban Domenicali.

Még több F1 hír:

Az FIA el is kezdte vizsgálni a helyzetet, és a cél az volt, hogy senki ne szenvedjen hátrányt ezekből a körülményekből és megmaradhasson a stabilitás.

„Értékeljük, hogy van egy kis nyugtalanság a folyamatosan változó versenynaptárak miatt, és a tekintetben is, hogy a szuperlicencpontok megszerzésével kapcsolatos esetleges egyenlőtlenségek negatívak is befolyásolhatják a pilóták feljebbmenetelét a ranglétrán” – jegyezte meg Tom Kristensen, az FIA Versenyzői Bizottságának elnöke.

Pénteken pedig a Motorsport Világtanács meg is erősítette, hogy a licenc kiadásának feltételeit kiegészítették a jelenlegi helyzetre való tekintettel. A versenyzők most már három helyett négy éven keresztül szerezhetnek pontokat a licencszükre, még mielőtt azok elévülnének.

Yuki Tsunoda, Carlin and Mick Schumacher, Prema Racing

Yuki Tsunoda, Carlin and Mick Schumacher, Prema Racing

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Emellett a legmagasabb összegyűjtött pontszámot fogják majd figyelembe venni egy négyéves periódus bármely három éve során, melynek része a 2020-as esztendő is.

A pilótáknak, akik magukon kívülálló körülmények vagy valamilyen vis major eset miatt nem tudták összegyűjteni a 40 szuperlicencpontot, lehetőségük nyílik majd arra, hogy az FIA megvizsgálja az esetüket és módosítson a helyzeten.

Ettől függetlenól minimum 30 pontra és folyamatos jó teljesítményre lesz szüksége a versenyzőknek az együléses kategóriákban, ahhoz, hogy kérvényezhessék a licencet. Míg a lehetséges F1-es versenyzőknek 40 pontra van szükségük a bemutatkozáshoz, egy pénteki szabadedzésen való részvételhez már 25 pont is elegendő.

Azt mondanunk sem kell, hogy ez azért komolyan átírhatja néhány versenyzőnek a lehetőségeit egy esetleges F1-es bemutatkozásra.

Rosberg szerint Vettel újra kivirágozhat az Aston Martinnál.


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

megosztás
hozzászólás
Vettel: kár lenne, ha Perez elhagyná a Forma–1-et
Előző cikk

Vettel: kár lenne, ha Perez elhagyná a Forma–1-et

Következő cikk

Wolff: Hamiltonék remeteként élnek

Wolff: Hamiltonék remeteként élnek
Hozzászólások betöltése