Wolff: Hamiltonék remeteként élnek

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff tudja, hogy a folyamatos tesztelés, valamint a koronavírussal kapcsolatos protokoll betartása kulcsfontosságú versenyzői világbajnoki reményeit illetően. A fegyelem különösen fontos azután, hogy a járvány a csapaton belül is felütötte a fejét.

Wolff: Hamiltonék remeteként élnek

Miután a Mercedesnél újabb koronavírusos esetet azonosítottak, Toto Wolff elmondta, az érintett csapattagok a hét folyamán negatív tesztet produkáltak.

„Brackleyben folyamatosan tesztelünk” – mondta a csapatfőnök. „Hétfőtől szerdáig mindenkit teszteltünk, és egyetlen pozitív esetet sem találtunk.

Még több F1 hír:

„A megérkezésünket követően elvégeztünk egy második tesztet, ahol az egyik csapattag tesztje pozitív lett, ezért természetesen karanténba került. Mindenkit újra teszteltünk, aki a munkája során érintkezett vele, az ő tesztjük kivétel nélkül negatív lett.”

„Később volt egy második pozitív esetünk, ahol ugyanezt az eljárást követtük, és minden körülötte dolgozót karanténba helyeztünk.”

A Mercedes úgy döntött, tartalékosokat hív a verseny helyszínére. „A csütörtöki nap során hat emberünk utazott ide az Egyesült Királyságból. Mindannyiukat teszteltük.”

„A helyzet természetesen nem ideális, mert minden emberünk nagyon fontos. Azonban szerintem ez egy olyan dolog, ami még egy ideig az életünk része marad.”

A Forma-1-ben meghatározott protokoll értelmében minden egyes csapattagot tesztelnek a versenyhétvégék kezdete előtt, a testhőmérséklet ellenőrzése pedig a nagydíjak ideje alatt is folyamatos. A résztvevők megfertőződését az érintkezésre vonatkozó szigorú szabályokkal igyekeznek megelőzni.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Wolff elmondta, hogy a világbajnoki címre esélyes két versenyzője,Lewis Hamilton és Valtteri Bottas „remeteként” kénytelenek élni napjaikat.

„Természetesen a versenyzőkre vonatkoznak a legszigorúbb szabályok az elkülönítést illetően. A helyzet nem túl ideális, mert gyakorlatilag remeteként kell élniük.”

„Folyamatosan a szállásukon vannak. Nem vesznek részt vacsorákon, még a csapatból sem találkoznak senkivel.”

A Mercedes még a versenyzők és a mérnökök közötti kapcsolatot is minimalizálta.

„A beszélgetések Zoomon vagy Teams-en keresztül zajlanak, nem pedig személyesen. Mindenki a saját szobájából jelentkezik be.”

„A személyes kontaktokat a lehető legminimálisabbra igyekszünk korlátozni. A versenyzőknek még övük becsatolásánál is úgy segítünk, hogy betartjuk a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.”

Wolff tudja, hogy versenyzői bajnoki reményei szempontjából kritikus, hogy ne tegyék ki őket a fertőzés veszélyének.

„Ha egy vagy két versenyt ki kell hagynod, döntő lehet a bajnokság szempontjából” – mondta. „Sajnos az életük nagyon magányos mostanában. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy az általunk hozott intézkedések megfelelőek, és az ő érdekeiket szolgálják” – zárta Wolff.

Az FIA változtatott a szuperlicenc megszerzésének követelményein 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Az FIA változtatott a szuperlicenc megszerzésének követelményein
Előző cikk

Az FIA változtatott a szuperlicenc megszerzésének követelményein

Következő cikk

Binotto: a Ferrarinak „teljesen új” motorja lesz 2021-ben

Binotto: a Ferrarinak „teljesen új” motorja lesz 2021-ben
Hozzászólások betöltése