Az FIA módosít a pattogásra vonatkozó szabályain Szingapúrra

A Forma–1 által a Belga Nagydíj óta életre hívott pattogásellenes mérőszám erre a hétvégére némileg módosul, mivel a buckás szingapúri pálya ronthat a helyzeten.

Singapore signage

A csapatoknak Belgium óta biztosítaniuk kell, hogy autójuk nem lépi át a pattogási limitet egyik körben sem, máskülönben szankcionálhatták volna őket biztonsági okokra hivatkozva. A még Montreal előtt kiküldött dokumentumból kiderül, hogy a szabálysértők akár a kizárást is kockáztatják, ha nem tudnak úrrá lenni a problémán.

A szezon első harmada óta persze már sok minden változott, és a csapatok már sokkal inkább kontrollálni tudják a delfinezést és pattogást, ami ahhoz vezetett, hogy eddig mindenki az előírt határokon belül tudott maradni.

Nemrég azonban aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az olyan buckásabb pályák, mint a szingapúri vagy austini, bizony okozhatnak némi fejfájást képletesen és valódi értelemben is.

Még több F1 hír:

A méréseket egyébként egy adott távolságra vetítik le, és az átlagos értékeket veszik figyelembe, amikor azonban egy autó áthaladt egy nagyobb huppanón, akkor az érték nyilván megugrott, ami rossz hatással volt az átlagra is.

A most következő helyszínek aszfaltja miatt pedig könnyen előfordulhatna, hogy egy istálló akaratlanul is, de átlépi a meghatározott maximumot a pattogás terén, amiért így feleslegesen kellene bűnhődniük.

Nikolasz Tombazis, az FIA együléses ügyeiért felelős szakembere Szingapúr előtt azonban szólt a csapatoknak, hogy enyhíteni fognak a mértéken, hogy az egyenetlen pálya ne okozhasson nem várt problémákat.

A testület kifejtette, annak érdekében, hogy a méréseket ne vigye félre a pályán lévő sok úthiba, emelni fognak a megengedett mértéken. Mostantól 7G-s lehet a maximális értéke a függőleges kilengéseknek, és ha ezt meghaladja egy-egy mérés, akkor azt kiveszik a képletből, ezzel könnyítve az istállók helyzetét, akiknek így nem kell annyira aggódniuk az autók beállítása miatt.

Hamilton sajnálja a rajongókat az esetleges korai bajnokavatás miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc meg szeretné mutatni, hogy a Ferrari „tanult” a hibáiból
Következő cikk Norris lerántotta a leplet speciális sisakfestéséről - videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország