A Mercedes beérné 20 futammal is, persze a pénz is kell

megosztás
hozzászólás
A Mercedes beérné 20 futammal is, persze a pénz is kell
Szerző:
, Szerkesztő

Toto Wolff szerint "talán" idén szurkolhatunk jó időre utoljára a Spanyol és a Német Nagydíjon, a két legendás helyszín helyzete nagyon bizonytalan helyzetbe került a folytatást illetően.

A Forma-1 állandó átalakulása bizony a tradíciókat sem kíméli, a sportág állandóan keresi az új piacokat, és hagyja ott azokat, amelyek nem tartják a lépést. A 2020-as versenynaptár kapcsán két új helyszín érkezése már biztos, Vietnám egy teljesen új pályával, míg Hollandia a zandvoorti aszfalttal tér vissza a száguldó cirkusz forgatagába.

És bár a törekvés állandó a helyszínek növelésére, jövőre még várhatóan marad a 21 nagydíj, ez egyben azt is jelenti, hogy már megszokott helyszínektől búcsúzni kell. Az idei szezonban öt város szerződése jár le az F1-gyel, Barcelona mellett Silverstone, Hockenheim, Monza és Mexikóváros is kikerülhet a naptárból.

Még több F1 hír:

"Valószínűleg idén utoljára van Német Nagydíj. Úgy hiszem. A Liberty Media tárgyal, és mi örülnénk, ha a futam megmaradna, de a promoterek nagyon nehéz helyzetben vannak, és nem hiszem, hogy Hockenheimnek összejönne. Ez nagyon nem jó nekünk, hiszen ez gyakorlatilag hazai helyszín, nagy volt a szurkolóbázisunk" - mondta Wolff, akinek nem voltak jó hírei Barcelona kapcsán sem.

"Az sem valószínű, könnyen lehet, hogy vége, de nem tudom" - mondta a Mercedes első embere, aki szerint a futamok növelésénél szem előtt kell tartani az egyensúlyt is, hogy a nagydíjak exkluzivitása ne sérüljön.

"Az a jó, ha limitált és különleges marad a sorozat, de persze mindenki a növekedésről beszél. És a legegyszerűbb terjeszkedés, ha több futamot rendezünk, úgyhogy megértem a Liberty törekvését, de mi megelégednénk 20-szal is. De persze mi is arra sarkalljuk a Libertyt, hogy minél több jövedelmet termeljen" - vallotta be a német istálló vezetője.

A Haas főnöke az emberekre is gondol az F1 terjeszkedése kapcsán

Előző cikk

A Haas főnöke az emberekre is gondol az F1 terjeszkedése kapcsán

Következő cikk

Verstappen medvepuszija a „Bajnokok falánál”

Verstappen medvepuszija a „Bajnokok falánál”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Kanadai Nagydíj
Csapatok Mercedes
Szerző Horváth Gábor