A Forma-1 2019-ben két stratégiai feladattal birkózna meg

megosztás
hozzászólás
A Forma-1 2019-ben két stratégiai feladattal birkózna meg
Szerző:
Fordította: Zajos Klára
2019. márc. 5. 11:05

A Forma-1-nek 2019 során "két elsődleges stratégiai feladatot kell megoldania" - egyrészt népszerűsíteniük kell a turbó-hibrid erőforrás vívmányait, másrészt megközelíthetőbbé kell tenniük a bajnokságot.

A V6-os turbó-hibridek hangja, költségei és összetettsége a 2014-es bevezetésük óta kereszttűzbe kerültek, sőt az akkori F1-es elnök, Bernie Ecclestone és a négyszeres F1-es bajnok, Sebastian Vettel a technológia legfőbb kritikusai közé tartoztak. 

Mindennek fényében az is kis publicitást kapott, hogy a Mercedes 2017-ben 50%-os termikus hatékonyságot ért el a technológiával. 

A Forma-1 elnöke, Chase Carey a genfi Motorshow-n jelölt ki két prioritást: az egyik a technológia relevanciáját, a másik a bajnokság nyitottságát érinti. 

"Elsődleges, hogy ne csak a technológiai fölényünkre építsünk a motorsportban, de a hihetetlen eredményekre is, amit a hatékonyság és a fenntarthatóság területén értünk el az autókkal és a hibrid erőforrásokkal." - mondta Carey. 

"Ezentúl is befektetünk olyan lehetőségekbe, melyek tovább csökkentik a karbonkibocsátást, illetve további kezdeményezéseket vezetünk be, melyekkel a közúti közlekedés élén lehetünk."

"Másodsorban továbbra is kihangsúlyoznánk, hogy a Forma-1 mindenki számára szórakoztató sport. Ez azt jelenti, hogy a pályán és azon kívül is kiemelt fontosságot tulajdonítunk a nők szerepének, illetve a világ minden részében globális sportként jelenünk meg."

"Egy rejtélyes és csillogó sportág szeretnénk maradni, miközben mindenkit tárt karokkal várunk."

További híreink:

Carey szerint a sport nagyszerű helyzetben várhatja a 2019-es szezonkezdetet, hiszen a nézőszámok is emelkedni kezdtek, ahogy a globális TV-közönség és az F1-es közösségi médiafelületek profilja is.

"Továbbra is megpróbálunk többet adni a hagyományos és digitális kínálatunkkal - új és vonzó megoldásokkal, új kameraszögekkel és grafikákkal, illetve ennél még sokkal többel." - folytatta Carey - "A sportot a versenynaptár fölé emeljük."

Az idei szezon ugyanis "csak egy lépést jelent a Forma-1 hosszútávú terveiben", hiszen 2021-re egy technológiai és kereskedelmi átalakítással számolnak.

Chase Carey, a Forma-1 elnöke

Chase Carey, a Forma-1 elnöke

Fotó készítője: Jean Petin / Sutton Images

Következő cikk
Kiadták a versenyzők gumiválasztását az évadnyitó F1-es nagydíjra

Előző cikk

Kiadták a versenyzők gumiválasztását az évadnyitó F1-es nagydíjra

Következő cikk

Hamilton ott lesz a MotoGP katari szezonnyitóján

Hamilton ott lesz a MotoGP katari szezonnyitóján

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Scott Mitchell
Be first to get
breaking news