Különleges esemény
Forma-1 Magyar Nagydíj

Ezen a napon: Mansell drámája és Piquet győzelme a Hungaroringen

A Forma-1 1986-ban, története során először benézett a vasfüggöny mögé, amikor az első Magyar Nagydíjat rendezték. Egy évvel később, 1987-ben a mezőny visszatért, és ezen a napon emlékezetes versenyt produkált.

Nelson Piquet, Williams FW11B Honda takes the chequered flag for victory

Ahogy a szólás is tartja, a kevesebb néha több. Valahogy így lehetett ezzel Nelson Piquet is, aki 1987-ben csak a szezon nyolcadik versenyén, Németországban szerezte meg első győzelmét. A harmadik vb-címére hajtó brazilt ez a legkevésbé sem zavarta, ugyanis ezen kívül öt alkalommal zárt másodikként az éppen aktuális versenyen, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően pedig így is vezetett összetettben Senna, Mansell és Prost előtt, akik bár mindannyian több futamot nyertek Piquet-nél, sokat hibáztak.

Ha már Piquet: a Williams nem sokkal a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy a következő idénytől kezdve már nem a Honda szállítja nekik a motorokat, ez pedig nem tetszett a brazilnak, aki nyilvánvaló visszalépésként értékelte a fejleményeket, és úgy vélte, csapata nem ad meg neki mindent azok után, hogy ő mennyi mindent tett a Williamsért. Piquet a magyar hétvégén bejelentette, hogy 1988-ban a Lotushoz igazol, a távozó Ayrton Senna helyére.

Ilyen előzmények után érkezett meg a mezőny az 1986 után másodszor megrendezett Magyar Nagydíjra, a versenyt pedig a szokásos augusztusi, nyárias időben rendezték meg. Az időmérőn nem született különösebben furcsa eredmény, a rendkívül erős Williamsek ott voltak a rajtrács első (Mansell) és harmadik (Piquet) helyen. Rajtuk kívül csapatszinten még a Ferrari volt képes erős teljesítményre a kvalifikáción, Berger a második, Alboreto a negyedik helyre állhatott fel.

A versenyen a pole-ból induló Mansell meg tudta tartani a vezetést, mögé viszont némi meglepetésre nem a csapattárs Piquet sorolt be, ugyanis a ferrarisok ott kellemetlenkedtek a brazil környékén, és hátrébb is szorították a vb-éllovast. Piquet mögött Senna, Prost, Boutsen és Johansson tűnt fel. Amilyen jól indult a Ferrari versenye, annyira katasztrofálisan folytatódott: Berger autója mindössze 13 körig bírta, az osztrák ekkor műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt, és hasonlóan járt csapattársa, Alboreto is, ő a 43. körig jutott, az ő futamának végét a motor meghibásodása jelentette.

Ahogy haladt előre a verseny, a két Ferrari kiesésével Mansell mögött mindenki eggyel előrébb csúszott, Piquet előrelépett a második helyre, Senna a harmadikra, és így tovább egyre hátrébb. Ez az élen haladó Mansellt a legkevésbé sem zavarta, az angol kényelmes előnnyel haladt az első helyen, és úgy tűnt, senki nem veheti el tőle a győzelmet. Ez a hetvenedik körig így is volt, ekkor azonban jött a dráma: az addig végig vezető Mansell a 70. körben a négyes kanyar felé menet a dombon felfelé elhagyott egy kerékanyát, a meglazult kerékkel pedig nem jutott sokáig, így általános megdöbbenésre versenye alig néhány körrel a leintés előtt véget ért, egy banális hibának köszönhetően.

Piquet megörökölte a győzelmet, és végül irgalmatlan fölénnyel, majdnem 38 másodperccel előzte meg csapattársát, az ekkor még a Lotust erősítő Ayrton Sennát. A harmadik Alain Prost volt az utolsó, aki nem kapott kört Piquet-től, a többi pontszerző helyre pedig Thierry Boutsen, Riccardo Patrese és a betegeskedő, de influenzája ellenére a versenyt becsülettel teljesítő Derek Warwick futottak be. Piquet mérlege 2/2 volt az addigi magyar futamokból, a négyes kanyart pedig azóta is "a Mansell"-ként ismerik. Egyszer talán ez lesz a hivatalos neve is. Mansellnek ekkor még két évet kellett várnia arra, hogy a sors elégtételt nyújtson neki Magyarországon, az 1989-es futam egy hasonlóan emlékezetes versenyt hozott, akkor viszont már ő volt a pozitív hős a leintéskor.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Magnussen mellett Grosjean már nem kényelmesedhet el"
Következő cikk Vettel őszintén beszélt Hamiltonról: "Olyan dolgokat tesz, amit én sosem tennék meg"

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország