16 év után japán pole a MotoGP-ben, a vb-éllovas csak 12.!

A japán Takaaki Nakagami szenzációs idővel, 1:47 alá befurakodva szerezte meg a MotoGP Teruel Nagydíjának a pole pozícióját, miközben a látványosan szenvedő Joan Mir csak a 12. lett.

16 év után japán pole a MotoGP-ben, a vb-éllovas csak 12.!

A MotoGP mezőnye maradt Spanyolországban a múlt heti futam után, és az időmérő első szakaszának kezdetekor megint az volt a kérdés, hogy az Aragóniai Nagydíjhoz hasonlóan most is kimarad-e legalább egyik gyári Ducati az első 12 küzdelmeiből.

Múlt héten Dovizioso volt az, aki kimaradt, de a két versenyző legalább a végéig körömszakadtával tudott küzdeni a Q2-be jutásért, azonban most nagyon úgy tűnt két perccel a végéig, hogy a két Espargaro-testvér és Jack Miller párbaja lesz ez.

További híreink:

Aleix Espargarót végül a végén mind Andrea Dovizioso, mind Stefan Bradl megelőzte, így kapaszkodnia kellett, hogy a legjobb időt futó testvére után bejuthasson a legjobb 12 közé. Jött is egy remek kört, amivel a második helyet elcsípte, ám a semmiből egy hatalmas kört összerakó Johann Zarco végül kiszorította a Q2-ből.

Andrea Doviziosót megint meg kell említeni, de ismét negatív értelemben, az olasz a Ducatival, akik látványosan nem találják a formájukat, idei legrosszabb kvalifikációs eredményével csupán 17. lett.

Ami a Q2-t illeti, a szabadedzések alapján Franco Morbidelli tűnt, meglepetésre azonban mögötte a Honda fiókcsapatában, az LCR-ben frissen szerződést hosszabbító Takaaki Nakagami volt a leggyorsabb.

Ezután a versenyzők sorra szórták a piros szektoridőket, az első gyorskörök végére pedig a japán át is vette a vezetést Morbidellitől, aki mögé meglepetésre a komoly lendületet kapó Johann Zarco érkezett meg a harmadik helyre 5 perccel a vége előtt. míg az első körök vesztese Joan Mir volt, akinek a legjobb idejét pályaelhagyás miatt elvették és csak a 12. volt.

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP, Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP, Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Két perccel a vége előtt az utolsó kanyarban az akkor negyedik Quartararo dobta el majdnem a vasat a kerékvetőn, de nagyot mentett, még ha ezt a kört el is kellett dobnia, a következőben azonban újra megpróbálhatta Nakagamit támadni, aki közben javított, bejutott 1:47 alá.

Ez a kör azonban nem sikerült sokkal jobbra, így a Yamaha Maverick Vinalesben és Morbidelliben bízhatott, de a spanyol a 4., az olasz a 2. helyet kaparintotta meg, az utolsó pillanatban pedig a suzukis Alex Rins jött fel harmadiknak.

A legnagyobb meglepetés itt azonban talán az, hogy a vb-pontversenyt vezető Joan Mir itt sem tudott javítani, így csak a negyedik sorból, a 12. helyről indulhat - míg Nakagami révén 16 év után indul ismét japán a pole-ból.

Frissítés: Mivel Johann Zarco utolsó körében elesett, ezért a versenybírák utólag sokak idejét elvették, végül azonban - a versenybírák és a versenyigazgatók közötti félreértésre hivatkozva - ezeket újra érvénybe helyezték, így nem változott a végső sorrend.

Helyezés

Versenyző Idő Hátrány
1 Japan Takaaki Nakagami 1'46.882  
2 Italy Franco Morbidelli 1'46.945 0.063
3 Spain Alex Rins 1'47.155 0.273
4 Spain Maverick Viñales 1'47.241 0.359
5 France Johann Zarco 1'47.297 0.415

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: IDŐMÉRŐ - Portugál Nagydíj 2020 (LIVE)

megosztás
hozzászólás
Marquez már nem tér vissza ebben a szezonban
Előző cikk

Marquez már nem tér vissza ebben a szezonban

Következő cikk

Egy Yamaha nyerte a Teruel Nagydíjat, de a nap győztese Joan Mir

Egy Yamaha nyerte a Teruel Nagydíjat, de a nap győztese Joan Mir
Hozzászólások betöltése