Sargeanté az F2-es győzelem Verschoor és Daruvala büntetése után!
Richard Verschoort megfosztották az F2 főfutamának győzelmétől, mert nem maradt elég üzemanyag az autójában, így Logan Sargeant örökölte a győzelmet.

A Trident pilótája, Verschoor uralta a vasárnapi futamot, a Campos versenyzője, Roberto Merhi a második helyen végzett, de a spanyol öt másodperces büntetést, így az ideiglenes értékelésben Daruvala, Sargeant és Enzo Fittipaldi mögött az ötödik helyre szorult vissza.
A kockás zászlót követő lassító körben azonban Verschoor autója megállt, mielőtt vissza tudott volna menni a bokszba. Az FIA technikai delegáltja szerint az autó nem tudott legalább 0,8 kg üzemanyagmintát szolgáltatni, és csak 31,3 g maradt a tankban.
Ezért kizárták, ami a Prema Racing versenyzőjét, Daruvalának jelentett volna győzelmet. Az indiai azonban ezután 20 másodperces büntetést kapott, miután csapata „a rajt előtti rajtpozíciójuknál megpróbálta felszárítani a pálya felületét úgy, hogy a motor hűtésére általában használt ventilátorokat közvetlenül a hátsó kerekek előtt a talajra helyezte" az FIA közleménye szerint.
Az FIA közölte, hogy áthajtásos büntetést kapott, amelyet - mivel a verseny alatt nem lehetett kiszabni - 20 másodperces időbüntetéssé alakítottak át, amivel a 12. helyen végzett a végső értékelésben.
A büntetések miatt a Carlin versenyzője, Sargeant, aki negyedikként ért célba, az első helyre kerül Fittipaldi és Merhi elé.
Frederik Vesti öt másodperces büntetést kapott, miután a 3-as kanyarban letért a pályáról és tartós előnyre tett szert, miközben Olli Caldwell-lel csatázott. A dán szintén egy büntetőpontot kapott, amivel idei eddigi összesített büntetése háromra emelkedett.
A Prema Racinget szintén 1000 eurós büntetéssel sújtották Dennis Hauger bokszkiállás közbeni szabálytalanságáért.A stewardok megállapították, hogy a bal hátsó gumija nem az előírt módon került fel, és egy rövid ideig elgurult a szerelőtől, mielőtt visszahozták volna.
Carlos Sainz óriási balesetet élt át az Extreme E-versenyen:
Óriási stratégiai húzás után nyerte Richard Verschoor az F2-es főfutamot
Marko egyértelművé tette Jüri Vips helyzetét
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.