Villeneuve szerint tökéletes Raikkönen hozzáállása

1997 Forma-1 világbajnoka szerint Kimi Räikkönen annak ellenére tesz meg mindent a Lotusért, hogy az idén még egy centet sem fizetett neki.

A finn „Jégember” pénteken Abu Dhabiban árulta el, hogy idén még egy euró sem érkezett a számlájára. A Lotus minden bónusszal együtt eddig körülbelül 16 millió euróval tartozik a versenyzőjének, akinek a menedzsere, Steve Robertson egyértelművé tette, ha a gárda nem fizet, akkor Amerikában és Brazíliában már nem állnak rajthoz.

Vasárnap a brit Autosport azt írta, hogy a felek megállapodtak egymással, és hála az új befektető érkezésének, kifizethetik Räikkönen bérét, aki így Austinban és Interlagosban is rajthoz állhat. A hivatalos megerősítés még várat magára ezzel kapcsolatban.

Jacques Villeneuve szerint Räikkönent nem lehet megszólni amiatt, hogy ne teljesített volna az E21 volánja mögött.

„A helyzet az, hogy még semmit sem fizettek neki, ami merőben más ahhoz képest, mintha már kapott volna valamennyi pénzt. Ez egy üzleti szerződés, melynek az a lényege, hogy mindkét fél eleget tegyen a kötelezettségeinek.” – kezdte a mondandóját a kanadai-francia világbajnok a finn TS kérdésére válaszolván.

„Kimi mindent megtett, és mindenfajta kompenzáció nélkül folytatta a munkáját. A Lotus pedig Indiában a rádiós üzenetével a tisztelet teljes hiányát mutatta. Kissé zavaros ez a helyzet, és míg Kimi több mint 100%-ot nyújt, addig a csapat teljesen elveszett.”

Villeneuve szerint azonban Räikkönen számára megnyugvást jelenthet a Ferrarival kötött megállapodása, így nem véletlen, hogy a finn ennyire odaadó.

„Kimi szó nélkül dolgozik, de azt hozzá kell tennünk, hogy van egy szerződése a Ferrarival. Kérdés, mit tett volna más helyzetben. Én igazából azt vártam, hogy nem versenyez többet a csapatnak. Szerintem Abu Dhabiba is csak amiatt utazott el, hogy lerendezze a fizetése körül kialakult vitát.”

„Ez egy nehéz helyzet. Ha egy versenyző elfogadja azt, hogy nem kap fizetést, akkor az az egész pályafutására hatással lehet. A pilóták ebből élnek, és a szakma nemcsak a vezetés alapján ítél meg téged.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING