Toro Rosso 2016: Verstappen marad, Sainz megy?

Toro Rosso 2016: Verstappen marad, Sainz megy?

A Toro Rosso újoncai elég különböző helyzetben vannak: Max Verstappen 2016-ban is a Forma-1-ben versenyezhet, miközben Carlos Sainz jövője egyelőre bizonytalan.

A Toro Rosso pilótapárosa idén a legfiatalabb a Forma-1 mezőnyében. Carlos Sainz (20) és Max Verstappen (17) együtt 37 évet tesznek ki. Összehasonlítva a McLaren tapasztalt duójával: Fernando Alonso és Jenson Button együtt 69 évesek. Mindkét toro rossos újonc a pályafutása elején jár, azonban jelen pillanatban még csak az egyikük jövője biztosított a királykategóriában.

Míg Max Verstappen több éves szerződést írt alá a bikákkal, a spanyol fiatal már 2015 végén „szabadulhat”. Sainz a szerződéshosszabbítás esélyéről beszélt: „Őszintén szólva fogalmam sincs, még semmit sem hallottam. Nem is tudok mit hozzáfűzni, mert pont annyit tudok, mint az első versenyen. Az idei évre van szerződésem, és ennyi.”

„Úgy vélem, hogy az eddigi eredményeim olyanok, mint amiket vártak tőlem.” – mondta a spanyol nevetve. – „Ebből nem csinálok nagy ügyet. Továbbra is jó munkát kell végeznem, vennem kell a fáradtságot, és jó eredményeket kell hoznom. Akkor meglesz.” – mondta a 20 éves újonc magabiztosan.

A kérdés egyelőre azonban nyitott, hiszen megegyezés még szóban sem történt. „Talán így lesz, viszont a Red Bull ezekkel a dolgokkal normál esetben csak a szezon második felében foglalkozik. Szinte biztos vagyok benne, hogy kicsit később beszélünk majd egymással, ha szükség van erre.” – tette hozzá Sainz.

Tény, hogy a Toro Rossonál a versenyzők karriere nem túl hosszú – legalábbis két évnél nem szokott több lenni. Az egyetlen ellenpélda Jean-Eric Vergne, aki három teljes évig (58 futam) maradhatott. A gyakorlóévek után vagy irány a Red Bull nagycsapata, vagy a pilóta távozik a Forma-1-ből.

Jelen pillanatban, azonban csak Max Verstappen reménykedhet. A holland Magyarországon egy negyedik hellyel bizonyított – mivel 2016-ra már van szerződése, így a Red Bull lassan a nagycsapatban is számolhat majd vele. A Motorsport-Total.com információi szerint a Ferrarit is érdekli a tinédzser.

//

A Ferrari és a Williams is bebizonyította, hogy bizony még a Mercedes sem tökéletes - egy jó rajttal térdre kényszeríthetők! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, July 31, 2015

Nagyon úgy tűnik, hogy a Toro Rosso is jobban támogatja a hollandot, hiszen tavaly már augusztusban őt választották, majd Sainz csak a szerencsének köszönheti idei ülését, amit a bikák novemberben erősítettek meg. Magyarországon a spanyol hangot is adott neki, hogy a kiállásoknál számára hátrányos döntés született.

És akkor térjünk rá Max Verstappenre, akit a bikák még évekig a csapatukban tarthatnak. „Több éves szerződésem van a Red Bullal, és úgy gondolom, hogy ahogy már Helmut Marko is elmondta, a Toro Rossonál maradok. Azt is gondolom, hogy ez elég egyértelmű.” – jelentette ki a holland, aki igazából még nem is beszélt Helmut Markoval - „Ezt a médiában hallottam.”

„Jelenleg csak annyit tudok, hogy a Forma-1-ben maradok. Nem látom okát, hogy miért kellene változtatnom. A mostani helyzetemmel elégedett vagyok, és még sokat tanulhatok.” – Verstappen esetében tehát inkább 2017 a kérdés – akkor azonban már lehet, hogy a Ferrarival is komolyan számolhatunk majd…

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING