Forma-1
06 dec.
Ez az esemény véget ért
13 dec.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Az F1 azt fontolgatja, hogy csak 2023-tól legyenek új szabályok? - Frissítve

megosztás
hozzászólás
Az F1 azt fontolgatja, hogy csak 2023-tól legyenek új szabályok? - Frissítve
Szerző:
, Szerkesztő

Az eredeti tervek szerint az F1-ben 2021-ben egy új korszak vette volna kezdetét, teljesen új technikai szabályrendszerrel. A koronavírus miatt ennek bevezetését 2022-re kellett tolni, most pedig olyan hírek röppentek fel, miszerint elképzelhető egy újabb, további egy éves halasztás…

Mióta a Liberty Media 2017-ben megérkezett az F1-be, az amerikai cég az sport megújításán dolgozik. Ennek részeként egy új szabályrendszer megalkotását is célként tűzték ki, mellyel az autók külseje hosszú idő után először változik látványosan.

Az új szabályok megalkotása során az illetékesek a csapatok és a versenyzők visszajelzései alapján a versenyzés minőségét szándékoztak javítani – például könnyebbé téve a másik autó követését.

Még több F1 hír:

2020 elején hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a 2021-es forradalom túl közeli. A koronavírus miatt mind a sport, mind a csapatok nagy része anyagi gondokkal küzdött, így nem volt meg az anyagi háttér ahhoz, hogy a teljesen új autókat érdemben fejleszteni tudják.

Egyes hírek szerint az F1 most a további halasztás lehetőségét fontolgatja.

A La Gazzetta Dello sport értesülései szerint a vírus Nagy-Britanniában kimutatott mutálódása után a sport azon gondolkozik, hogy az új szabályrendszer csak 2023-ban kerül bevezetésre. Mivel a 10-ből 7 csapat is angliai központtal rendelkezik, az anyagi következmények súlyosak lehetnek számukra.

Az új érára való felkészülés a költségsapka bevezetése mellett is sokba fog kerülni, ami komolyan érintheti a Haashoz és a Williamshez hasonló kiscsapatokat. Az Gazzetta értesülései szerint az F1, az FIA és a csapatok februárban értékelik majd a helyzetet.

Az F1 szóvivője azonban gyorsan reagált az olasz napilag értesüléseire:

„Minden, a 2022-as szabályok bevezetésének elhalasztásával kapcsolatos információ téves. Nem beszéltünk ennek a lehetőségéről” – nyilatkozta az Autosport.comnak.

„Az új szabályrendszer célja a versenypályán zajló verseny minőségének növelése, és hogy a versenyzést közelebb hozzuk a szurkolóinkhoz. Az új anyagi keretrendszerrel együtt az F1 egészségesebb és stabilabb keretek között működhet majd a jövőben” – tette hozzá a szóvivő.

Az F1 történetének 10 legfiatalabb párosa 

Ajánlott videó:

Imola most örül, de többet szeretne

Előző cikk

Imola most örül, de többet szeretne

Következő cikk

Gasly biztos abban, hogy a Hondánál „az utolsó futamig mindent beleadnak majd”

Gasly biztos abban, hogy a Hondánál „az utolsó futamig mindent beleadnak majd”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dobozy Dávid