Sainz arra kéri a McLarent, hogy kockáztassanak az új autó megépítésével

Carlos Sainz Jr. is abban látja a siker kulcsát, hogy kockáztatnak az új autó tervezésénél, mellyel egy újabb lépést akarnak megtenni az élmezőny felé. A spanyol is erre sarkallja a McLarent.

Sainz arra kéri a McLarent, hogy kockáztassanak az új autó megépítésével

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott a csapat azon tervéről, hogy a 2020-as autó kapcsán várható pár változtatás, mivel noha az idei konstrukció jól sikerült, az még mindig messze van a legjobb csapatoktól. 2021-től teljesen új szabályok jönnek, és totálisan átalakulnak az autók, kezdve az aerodinamikával, ami mindenki számára nagy kiugrást jelenthet, de a McLaren nem akar addig várni.

Még több F1 hír:

Carlos Sainz Jr. aki idén akár az év versenyzője is lehetne a konstans és remek teljesítménye miatt, a spanyol AS hasábjain beszélt annak a fontosságáról, hogy a jövő évi autójukon változtatniuk kell, még akkor is, ha az most versenyképes és a szabályok nagyon stabilak maradnak. A tapasztalt pilóta bízik benne, hogy az eltérő tervezéssel és filozófiával közelebb kerülhetnek a legjobb háromhoz.

„Ha azt szeretnénk, hogy csökkentsük a körönkénti 1.5 másodperces hátárnyunkat, akkor azt gondolom, vannak bizonyos koncepciók, amiket felül kel vizsgálnunk vagy meg kell változtatnunk. Nem hiszem, hogy radikális változtatásokat fogunk látni a csapatnál, mert a 2019-es autó személyében egy szilárd alapunk van.”

„A következő évre dolgozunk, ugyanakkor kockáztatnunk kell, és meg kell próbálnunk elérni ezt a másfél másodperces differenciát az aerodinamikával. Ha nem dolgozunk ezen, akkor nem is fog sikerülni.”

Az új autót már James Key, az egyik legnagyobb technikai guru tervezi, aki nemrég csatlakozhatott a McLarenhez a Toro Rossótól. Sainz izgatott, hogy újra a neves szakemberrel dolgozhat együtt, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és úgy tűnik, hogy Wokingban ismét kezd összeállni valami, aminek szép jövője lehet.

„Nagyon élvezem James Key jelenlétét a McLarennél. Szingapúrban találkoztam vele, és sokat beszéltünk a 2020-as évről, valamint véleményt cseréltünk a korábbi autóiról, amiket a Forma-1-ben vezettem. Azt hiszem, nagyszerű munkát végez, és szerintem sokkal fog hozzájárulni a McLaren sikeres szerepléséhez. Tudja, hogy mit szeretnék az autóban, és jól ismerjük egymást, szóval könnyű a vele való munka.”


Robert Kubica 2009-ben még a BMW Sauber versenyzője volt, és a lengyel is sokat készült az új szabályváltozásokra a csapatával. A bajorok nem sokkal később távoztak.

megosztás
hozzászólás
A Ferrari szerint korábban a Mercedesnek jóval nagyobb motorelőnye volt
Előző cikk

A Ferrari szerint korábban a Mercedesnek jóval nagyobb motorelőnye volt

Következő cikk

A Red Bull szerint abszurd a fordított rajtrács ötlete az F1-ben

A Red Bull szerint abszurd a fordított rajtrács ötlete az F1-ben
Hozzászólások betöltése