Ricciardo napokig szenvedett, hogy Verstappen és nem ő nyerte meg a Spanyol Nagydíjat

Ricciardo napokig szenvedett, hogy Verstappen és nem ő nyerte meg a Spanyol Nagydíjat

Nehéz napokon van túl a Red Bull ausztrál versenyzője, aki nagyon csalódott volt Barcelonában, de már a pozitív oldalát próbálja nézni a dolgoknak.

Daniel Ricciardo megnyerhette volna a Spanyol Nagydíjat, de végül az új csapattársa lett a befutó, aki történelmet írt.

Kezdődött minden a szombattal, amikor is még jobbnak tűnt a helyzet, hiszen az ausztrál egy nagyon komoly kört rakott össze.

„Az a kör egyértelműen eddigi karrierem egyik legjobbja volt. Gyors és tiszta volt. Amikor átértem a célvonalon, éreztem, hogy ez egy jó kör volt, miközben előtte keményen és határon nyomhattam az autónak. Persze tudtam, hogy a két Mercedes előttem van, de amikor megerősítették, hogy a harmadik hely az enyém, igazán izgatottá váltam.” – mondta Ricciardo az időmérő edzésről.

Vasárnap a futamon azonban Max Verstappen volt a nyerő, és ezt szó szerint is vehetjük, hiszen rögtön a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett az első versenyén a Red Bullal. Ezzel szemben Ricciardo csak negyedik lett, és a végén egy defekt is hátráltatta, így abszolúte elúszott az esélye arra, hogy megszerezze a harmadik helyet a Ferrari négyszeres világbajnoka elől.

„El kellett telnie pár napnak ahhoz, hogy ezek a dolgok már ne járjanak a fejemben. Frusztrált voltam és nem mondanám azt, hogy könnyen túltettem magam rajta. Pár napig még ezekkel a gondolatokkal a fejemben keltem fel reggelente. Kellett egy kis idő, hogy ez elmúljon.”

„Többet érdemeltem volna ennél, és a lehetőségeim is jobbak voltak, de azt mondtam magamnak, ez a versenyzés része. A csapat részéről ugyanakkor boldog voltam, mert ismét nyertünk, és mindenki szuper-motivált, valamint nagyon magabiztos. Ez a dolog pozitív része és ezt megpróbáltam élvezni, de személyes oldalról nagyon frusztráló volt. Kemény volt.”

Verstappen, mint új csapattárs.

„Max egy komoly F1-es versenyző. Összességében ez számomra egy jó hír, és jó motiváció is egyúttal. Ugyanez volt a helyzet akkor is, amikor megérkeztem a csapathoz és Seb mellett versenyeztem. Most Max jelenti számomra a legújabb kihívást és tényleg egy komoly kalibernek gondolom őt. Mindkettőnk számára jó az, ha ennyire jók vagyunk és megküzdünk egymással.”

A következő állomás Monaco, ahol Ricciardo már az új, erősebb Renault motorral fog versenyezni.

„Monaco számomra a legjobb a vezetés szempontjából. Ezen a pályán előtérbe helyeződik a versenyző kvalitása és tapasztalata. Nincs még egy olyan pálya a naptárban, mely hasonló érzéseket generál bennem, mint ez, kezdve az adrenalinnal. Nagyon élvezem rajta a vezetést és évről évre mást ad, hiszen normál esetben rendesen közlekednek rajta, és így olaj, vagy egy plusz bukkanó kerül fel a pályára.”

„Ez nagyon király dolog, amihez alkalmazkodnod kell. Az első edzéstől kezdve fokozatosan kell felépítened mindezt magadban, miközben a falak nagyon közel vannak hozzád.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING