Renault: Szép dzsekik, szép autó, ígéretes teljesítmény - azért még ne ájuljunk el magunktól!

Renault: Szép dzsekik, szép autó, ígéretes teljesítmény - azért még ne ájuljunk el magunktól!

A Renault első embere, Cyril Abiteboul szerint a francia gyártónak nem kellene elájulnia az eddig véghezvitt fejlesztéseitől, bár azt hozzátette, hogy vannak okok az optimizmusra a Forma-1-es visszatérés előtt.

A Renault 2015-ben egy elég kemény szezont zárt, ugyanis a Red Bull és a Toro Rosso motorbeszállítójaként nem tudtak előrelépni. Idén a Red Bullal tovább folytatják a munkát, de már gyári csapatot is indítanak a királykategóriában, miután felvásárolták a Lotust.

Habár azt Abiteboul is elismerte, hogy az erőforrás mérföldekkel előrébb tart, mint tavaly ilyenkor, azt is hozzátette, hogy még mindig hosszú út áll előttük.

„Nem ájulok el az eddigi előrelépéstől.” – kezdte Abiteboul.

„Tudom, hogy egész könnyű most nagyon boldognak és elégedettnek lenni azzal, amit elértünk.”

„Azonban ezt félre kell tennünk. Jó munkát végeztünk, itt tartunk, profinak tűnünk, szép dzsekijeink vannak, és előálltunk egy szép autóval, aminek a teljesítménye jónak ígérkezik.”

„Rendben, ezt tegyük félre. Versenyben vagyunk egy nagy sportban, ahol harcolnunk kell. Olyan hamar a pontokért akarunk harcolni, amilyen hamar csak lehet – és nem a túl messzi jövőben akarunk eljutni eddig, szóval nem szabad elájulni attól, amit eddig véghezvittünk.”

//

Mi történt Hamiltonnal?! fotó:dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, March 15, 2016

Miután tavaly a Red Bull és a Renault kapcsolata a szakításig elmérgesedett, Abiteboul elárulta, hogy most sokkal jobb a helyzet. (Mondjuk annál nem is nehéz…)

„Az erőforrás sokkal megbízhatóbb, ahogy az autó is, szóval a Red Bull boldog. Helmut Marko, a bikák tanácsadója pozitív kommenteket tett, szóval az élet gyönyörű.”

Annak ellenére tehát, hogy tavaly a két fél kapcsolata a végletekig megromlott, igazából a Red Bull jól jön a franciáknak.

„Amikor megegyeztünk az együttműködés folytatásáról, őszintén szólva, amennyire én tudom ez jó a Renault-nak, és talán a végén még kiderül, hogy a Red Bullnak is jó lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING