Räikkönen beesik Vandoorne elé, és "tönkreteszi" a versenyét

megosztás
Räikkönen beesik Vandoorne elé, és
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2017. okt. 12. 7:18

Természetesen a "tönkreteszi" szó nem véletlenül van idézőjelben, mivel Kimi Räikkönen semmi rosszat nem tett, csupán nagyon határozott volt a Ferrarival.

Az elmúlt időszakban Stoffel Vandoorne igencsak jól kezdett el teljesíteni. Mondhatni már szüksége volt erre a belgának, mert az idény legnagyobb részében sokat kapott Fernando Alonsótól, és páran már meg is kérdőjelezték a tehetségét, független a korábbi sikereitől a Forma-1 előtt.

A McLaren-Honda is fejlődésnek indult, miközben a kasztni és a motor is versenyképesebb lett. Természetesen ez még nem elegendő a legjobb helyekhez, de a csapat most már rendszeresen képes harcban lenni a TOP-10-ért, és ez így volt legutóbb is Japánban.

Vandoorne jó helyzetből várhatta a startot Suzukában, de az első kanyar megpecsételte a sorsát, miközben Kimi Räikkönen nagyon határozottan érkezett meg a McLaren elé a Ferrari volánja mögött.

Vandoorne startjáról és a rajtot követő eseményekről egy onboard videót is megnézhetünk, ami egyértelműen megmutatja, hogy mi is történt pontosan a Japán Nagydíjon. A McLaren versenyzője nem volt túl magabiztos, és ez sokba is került számára, amit jól láthatunk.

AZ EXKLUZÍV VIDEÓS TARTALOM ELÉRÉSÉHEZ KATTINTS ERRE A LINKRE

 
Következő Forma-1 cikk
Így esett be Verstappen a tehetetlen Vettel és a Ferrari mellé

Előző cikk

Így esett be Verstappen a tehetetlen Vettel és a Ferrari mellé

Következő cikk

Vettel és a töréspont: innen valószínűleg nincs visszaút

Vettel és a töréspont: innen valószínűleg nincs visszaút