Így esett be Verstappen a tehetetlen Vettel és a Ferrari mellé

megosztás
hozzászólás
Így esett be Verstappen a tehetetlen Vettel és a Ferrari mellé
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2017. okt. 12. 5:46

Max Verstappen is meglepődhetett azon, hogy milyen simán mehetett el a Ferrari mellett Suzukában az első körben.

A Ferrari számára nem éppen úgy alakult a Japán Nagydíj, mint azt szerették volna. Malajzia után sokan azt gondolhattuk, hogy Suzukában is egy nehezebb futam várhat a Mercedesre, de végül Lewis Hamilton lett a befutó, aki a riválisa újabb kiesése miatt már majdnem 60 ponttal vezeti a bajnokságot, miközben csak négy futam maradt hátra az idényből.

A Ferrarinál megint egy technikai hiba szólt közbe, és mint az kiderült, az SF70-H-ban egy „filléres” alkatrész ment tönkre, ami valószínűleg végérvényesen megpecsételte a sorsát a négyszeres világbajnoknak és a csapatnak.

Maranellóban nem adják fel, és hisznek abban, hogy megnyerhetik a bajnokságot, de persze mi mást mondhatnának. Legbelül azonban valószínűleg ők is érzik, hogy ez a hajó már elment. Egy biztos, az a bizonyos hajó Suzukában nagyon elment Vettel számára, aki már a rajtot követő métereken érezte, hogy a probléma nem oldódott meg.

A Red Bull holland ásza volt az első, aki elment a Ferrari mellett, méghozzá egészen könnyedén. Mint az a videóból is látszik, Sebastian tehetetlen volt az SF70-H volánja mögött. Pár körrel később Vettel beállt a bokszba és feladta a küzdelmet.

 
Következő Forma-1 cikk
Räikkönen beesik Vandoorne elé, és "tönkreteszi" a versenyét

Előző cikk

Räikkönen beesik Vandoorne elé, és "tönkreteszi" a versenyét

Következő cikk

Räikkönen hibája a Ferrarival, ami sokba került: mindegy volt?

Räikkönen hibája a Ferrarival, ami sokba került: mindegy volt?