Ronnie Peterson, a Forma-1 szupersvédje

Ha jó skandináv Forma-1-es versenyzőkre gondolunk, elsősorban a finnek ugranak be: Keke Rosberg, Mika Häkkinen vagy mostanában Kimi Räikkönen. Mindegyikük világbajnok, sőt, Finnország az egyetlen a skandináv nemzetek közül, amelyik világbajnoko(ka)t adott a Forma-1-nek.

A hetvenes években viszont volt egy "előfutáruk", a szomszédos Svédországból, akinek kétszer is csak nagyon kevés hiányzott a sikerhez. Ma ünnepelné hetvenharmadik születésnapját a svéd Ronnie Peterson.

Üstökös

Peterson a gokartos évei után amint tudott, Forma-3-ra váltott, majd a Tecno csapat színeiben 1969-ben megnyerte a kategóriát. 1970-ben és 1971-ben már az F2-ben versenyzett, ahol a March színeiben ugyancsak bajnoki címet szerzett, tehát mondhatjuk, hogy nagyon gyorsan megcsillogtatta kivételes tehetségét. A huszonöt éves korban szerzett Forma-3-as bajnoki cím mai szemmel nézve kicsit későinek tűnhet, de akkortájt azért nagyon ritka volt a tizenéves karrierkezdés, leegyszerűsítve ritkák voltak a hatvanas-hetvenes években a Max Verstappenek.

Szóval 1970-ben és '71-ben már a Formula-2-ben versenyzett, ezzel párhuzamosan viszont bedobták őt a mélyvízbe a Forma-1-ben is, elsőként a Colin Crabbe Racingnél kapott lehetőséget. Ez a szezonja még felejthetőre sikeredett, egyszer sem tudott pontot szerezni.

Második szezon, második hely

Ronnie Peterson második szezonjában máris második lett az egyéni világbajnokságon

Jellemző volt Peterson karrierjére, hogy nagyon gyorsan sikeres tudott lenni abban a kategóriában, amiben éppen versenyzett. Nem volt ez másképp a Forma-1-ben sem, ugyanis 1971-ben, amikor a Marchhoz került, rögtön megszerezte első dobogós helyezéseit, amint egy kicsit is versenyképes autót kapott maga alá.

A Marchnál rögtön a harmadik versenyén, Monacóban második tudott lenni, és bár nem tudott futamot nyerni, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően (a monacói mellé szerzett még négy dobogót) a világbajnoki tabella második helyén zárta 1971-et. A csúcsformában vezető, második vb-címét szerző Jackie Stewarttal nem tudott mit kezdeni, de ez is óriási eredmény volt második szezonjában.

1972-ben is maradt a Marchnál, ez az éve azonban nem sikerült annyira jól: mindössze egyszer tudott dobogóra állni, és mert a rengeteg rossz eredmény mellett csak csipegette a pontokat, év végén komoly visszaesést produkálva csak kilencedik lett.

Végzetes Lotus

Ronnie Peterson és Peter Revson 1973-ban

Ha van végzet asszonya, akkor kell, hogy legyen végzet csapata is, és ha van, akkor ez a Forma-1-ben mindenképp a Lotus volt. Mindenkit csábított legendásan gyors autóival, de egyvalamit mindenki tudott, amikor beült a fekete-arany gépekbe: hogy nagyon veszélyesek is. Többek sírhelye lett Colin Chapman autója.

Ronnie Peterson bevállalta. Érthető volt ez, világbajnok akart lenni. Chapmanéknél pedig első szezonjában rögtön megszerezte első győzelmét (sőt, győzelmeit, rögtön négyet). Azt hihetnénk, hogy ha 1971-ben győzelem nélkül második tudott lenni év végén, ebben a szezonban már biztos komoly vb-esélyes volt, azonban szerencsétlenségére négyszer is úgy esett ki, hogy a pole-pozícióból indult, egyszer pedig az első rajtkockát csak egy tizenegyedik helyre tudta váltani. Így hiába a négy siker, esélye sem volt Stewart ellen, és csak harmadik lett a szezon befejeztével.

1974-ben ismét nyert három futamot, azonban ez most sem volt elég semmire, mert megint nem tudta kiegyensúlyozottan befejezni a futamokat pontszerző helyen. Ott volt benne a potenciál, de ebben a szezonban még az egy évvel korábbi év végi helyezését is alulmúlta. 1975-ben, 1976-ban és 1977-ben aztán még ennyi sem jutott neki: a három év közül egyik során sem tudott beférkőzni a top 10-be összetettben, és a három szezon során összesen jutott neki egyetlen futamgyőzelem, egy pole és egy dobogós helyezés. Ezek egyébként is zaklatott szezonok voltak Peterson számára, ugyanis megfordult a Lotusnál, a Marchnál, a Theodore Racingnél és a Tyrellnél is.

Andretti és Peterson, a két csapattárs az 1978-as Holland Nagydíjon

1978-ban aztán a Lotus végre egyszer megint úgy vágott neki a szezonnak, hogy világbajnoki ambíciói lehettek. Peterson visszatért, és meg szerette volna mutatni, hogy igenis képes a vb-címre. Így volt azonban ezzel a csapattárs, az amerikai Mario Andretti is, aki ekkor már egyre inkább a Forma-1-re koncentrált. Hogy a Lotusnak mennyire beigazolódtak a várakozásai, azt jól mutatja a szezon: a szezon tizenhat futamából nyolcat a Lotus nyert meg. A szezon végéig úgy nézett ki, hogy a két Lotus díszsorfal mellett masírozhat el a vb-címig.

El is masírozott, azonban a szezon vége rendkívül keserűre és tragikusra sikeredett. Az akkor csapattársa mögött második helyen álló Peterson egy rosszul sikerült időmérő után csak a mezőny sűrűjéből, az ötödik helyről vághatott neki az Olasz Nagydíjnak. A rajt zaklatottra sikerült, ugyanis még csak a mezőny eleje állt fel a rajtrácsra, máris zöld lámpát kapott mindenki. A célegyenesben látható tumultuózus jelenetek során Peterson egy tömegbalesetbe keveredett, aminek köszönhetően Lotusa a szalagkorlátnak csapódott, és lángra kapott. A szupersvéd eleinte a törései ellenére teljesen a tudatánál volt, azonban a kórházba szállítás után rosszabbodott az állapota, és végül nem élte túl az ütközést.

A Lotus fölényét jól mutatja, hogy a csapat világbajnoka, Mario Andretti az utolsó két futamon egyetlen pontot sem tudott szerezni, Peterson pedig a történtek fényében az utolsó két futamon el sem indult, mégis ők maradtak a tabella első két helyén. Nyolc évvel Jochen Rindt posztumusz világbajnoki címe után a Lotus egy posztumusz ezüstérmet is szerzett a csapat számára.