Mercedes: "A házi feladatot elvégeztük"

Mercedes: "A házi feladatot elvégeztük"

A Mercedes egy pozitív napot zárt, úgy tűnik mindent sikerült kipipálniuk a teendők listájáról. Tudják, hogy van okuk a bizakodásra, de azért nem innának előre a medve bőrére. Hiszen vasárnap délutánig semmit sem vehetünk biztosra.

Toto Wolff (csapatfőnök)

„Jó nap volt. Két lábbal a földön kell állnunk, de semmi értelme, hogy lebecsüljük magunkat: jó a teljesítmény és versenyképesnek tűnünk. Nem volt egy problémamentes nap, a versenyzők a végén nem voltak túl boldogak az autóban, tehát egy hosszú éjszaka elé nézünk, ha meg akarjuk találni a finomságokat. Mögöttünk úgy tűnik szoros lesz a Ferrari és a Williams között. Az üzemanyagszinteket nem ismerjük, ahogy a motorbeállításokat sem – így lehet, hogy már feltekerték, de az is lehet, hogy sok van még benne. Mint mindig: A csatának akkor van vége, amikor a kockás zászlót meglengetik. Holnap meglátjuk.”

Paddy Lowe (technikai főnök)

„A mai nap jó szezonkezdet volt, és örülünk, hogy probléma nélkül végrehajtottuk a tervezett programot. Megnéztük, hogy viselkedik az autó alacsony és magas üzemanyag szint mellett és megvizsgáltuk a két elérhető gumikeveréket is – mindkettő jónak tűnik a pályán. Sok új beállítást is találtunk, úgyhogy azt mondhatjuk, hogy a házi feladatot elvégeztük, így nyugodtan várhatjuk az időmérőt és a futamot. Holnap lesz az új szezon első időmérő edzése – kétségtelenül a legfontosabb óra a naptárban, mivel itt derül ki milyen munkát végeztünk télen. Érdekes lesz látni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING