Marko igen röviden közölte a hírt Albonnal a Red Bullnál
Alexander Albon elmondása szerint Dr. Helmut Marko egy elég rövid telefonbeszélgetés során mondta el számára, hogy jövőre is a Red Bull Racing istállónál maradhat Max Verstappen csapattársaként.

A Red Bullnál eredetileg Pierre Gasly lett volna Max Verstappen csapattársa az idei szezonra, de a francia végig csak szenvedett, és Marko már a téli teszteken figyelmeztette a juniort, hogy több hiba nem fog beleférni, miután kétszer is megtörte az autót, ami befolyásolta a fejlesztési tervüket. Ezzel Gasly azonnal nyomás alá került.
Noha Marko sokáig azt mondta, hogy Gasly az év végéig biztosan a Red Bull csapatánál maradhat, végül a nyári szünet elején bejelentették, hogy a Belga Nagydíjtól kezdődően már Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa.
A Toro Rosso újonca összességében jobb teljesítményt nyújtott, és ennek megfelelően meg is erősítették a helyét 2020-ra Verstappen mellett. Ezzel azonban nem nyugodhat meg, különösen a Red Bullnál, ahol senki sincs biztonságban.
„Ez egy elég rövid üzenet volt, azt hiszem. Dr. Marko hívásai mindig igen rövidek. Közvetlen Austin után történt a dolog, amikor elégedett volt a versenyemmel, és igen, gyorsan elmondta, hogy megvan az ülés. Soha nem részletesek, soha nem lesznek hosszúak. Nyilvánvalóan nagyon hálás voltam.”
„Nem ünnepeltem túl sokat. A futam után elmentem Los Angelesbe, amit hívhatunk ünneplésnek is, de az már azelőtt be volt tervezve, hogy megkaptam a híreket. Semmi különlegeset nem csináltam. Ott volt a családom velem, így ez egy mindenki számára szép pillanat volt.”
„Hogy őszinte legyek, nem tudtam, hogy mikor fogják meghozni a döntést. Csak a versenyekre koncentráltam, és meggyőződtem arról, hogy elégedettek legyenek velem. Azt hiszem, ez volt a fontos, és csak megpróbáltam megmutatni, hogy lépéseket teszek meg előre, és amikor felhívtak, tudtam, hogy mi a helyzet.”
Hamilton győzelmével zárul az idény?
Räikkönen szerint jó ötlet a háromnapos hétvége 2020-ra, de csak emiatt nem fog maradni
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.