Leclercnek csak négy ponttal van több, mint Raikkönennek tavaly ilyenkor

megosztás
hozzászólás
Leclercnek csak négy ponttal van több, mint Raikkönennek tavaly ilyenkor
Szerző:
, Szerkesztő
2019. júl. 18. 6:16

A szezon fele előtt összehasonlítva a tavalyi évvel a tabellát láthatjuk, hogy Bottas, Verstappen és Hamilton sokat jöttek előre, Leclerc éppen jobban teljesít, mint tavaly a helyén futó Raikkönen, míg Vettel, és - Ricciardo nagy bánatára talán - Gasly csúnyán alulteljesítenek.

A Hockenheimi futam jelenti majd az idei F1-szezon fordulópontját. Papíron még sokaknak lenne esélye világbajnoknak lenni, de gyakorlatban nagyjából már lefutott meccs ez az év. A Melbourne és Silverstone között letudott futamok megcáfolták az előzetes, szoros küzdelemről szóló jóslatokat – és hacsak valaki nem tesz csodát az év második felében, ez valószínűleg így is marad.

Még több F1 hír:

A tavalyi évvel összehasonlított tabella több meglepő elemet tartalmaz, ezek egyike a listavezető Lewis Hamilton. Az ötszörös világbajnok elsősége magában nem lenne meglepő, azonban arra, hogy az eddig megrendezett nagydíjak 70%-át megnyerte (tavaly ilyenkor még három volt neki, és nyolc ponttal le volt maradva Vetteltől), nem valószínű, hogy sokan tippeltek volna.

Tavalyhoz képest talán nem is a néggyel több futamgyőzelem a legelismerésreméltóbb, hanem hogy jelenleg hatvannal több pontja van a britnek, mint tizenkét hónapja. Oké, az érdem valamilyen szinten a W10-esé is, de Hamilton biztosra megy abban, hogy amennyiben lehet, ne hullajtson feleslegesen pontokat, és talán jelentős hibát nem is vétett még idén.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

Februárban sokan tartották úgy, hogy Bottas végképp képtelen lesz felnőni a Mercedeshez, ám a finn elég egyértelműen rájuk cáfolt: idén eddig nyolcvan ponttal szedett össze többet, mint 2018 júliusára, és a pályán is sokkal kiegyensúlyozottabban teljesít. Amennyiben a csapattársát nem Lewis Hamiltonnak hívnák, könnyen lehet, hogy Mika Hakkinen egyik jogos utódjaként beszélnénk róla.

 

Pontok 2019-ben

Pontok 2018-ban

Különbség

2019-es győzelmek

2018-as győzelmek

Pole-ok 2019-ben

Pole-ok 2018-ban

Hamilton

223

163

+60

7

3

3

4

Bottas

184

104

+80

2

0

4

1

Verstappen

136

93

+43

1

1

0

0

Vettel

123

171

-48

0

4

1

4

Leclerc (Raikkonen)

120

116

+4

0

0

2

0

Gasly (Ricciardo)

55

106

-51

0

2

0

1

A finn eddig 4 pole pozíciót szedett össze idén (pályafutása legtöbbje ez egy évben), és két futamgyőzelme is van, el kell mondani, hogy nem lenne nélküle a Mercedes versenyenkénti pontátlaga 40 fölött, és mellesleg valószínűleg az ő remek teljesítménye csak tovább motiválja Hamiltont arra, hogy előre meneküljön.

Még több F1 hír:

Christian Horner talán kis túlzással jobb versenyzőként írta le Max Verstappent, a Brit Nagydíj előtt, mint Lewis Hamiltont. Ennek cáfolataként a holland messze nem a világbajnokságért küzd, azonban sokan vannak, akik úgy gondolják, Verstappen már készen áll arra, hogy az F1 világbajnokai közé emelkedjen, és már csak a megfelelő autóra van szüksége, hogy ezt beteljesítse.

Mindenesetre az eddigi 10 futamon a Red Bull pilótája igazolta azt, amit tavaly már láttunk tőle nyomokban: borzalmasan gyors, agresszív, és ahogyan átadja magát a versenyzésnek, az már-már Alonsót idézi. Mindezt huszonegy évesen. Verstappen mára vált klasszissá, és ezt bizonyítja a ranglistán elfoglalt harmadik helye, és a 2018 ezen szakaszához képest negyvenhárommal több összeszedett pontja.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Horner és Helmut Marko tehát örülhet, hogy igazgyöngyre akadtak, azonban retteghetnek is attól, hogy elvesztik őt, főleg azért, mert a Red Bull utánpótlásában nem nagyon látszik hasonló tehetség, legalábbis Gasly eddigi produkciója erre utal. Persze Verstappen csapattársaként senki dolga sem lenne könnyű, de a francia mindössze fele annyi pontot szedett össze idén, mint tavaly Ricciardo Hockenheim előtt. A Brit Nagydíjon azonban már a fejlődés jelei voltak felfedezhetőek Gaslyn, ami talán biztonságosabb pozícióba helyezi őt a csapatnál, ezzel újabb esélyt kaphat a legjobbak közé kerüléshez – már csak élnie kell vele.

Még több F1 hír:

Elég a számokra ránéznünk a Ferrari esetében, és láthatjuk, hogy az SF90 egy nehezebben emészthető modell lett, mint elődje, és ez meg is látszik a pilóták teljesítményén. Azonban Sebastian Vettel 48 pontos lemaradását tavaly ilyenkori énjéhez képest képtelenség pusztán ezzel magyarázni. Rengeteget hibázott mostanában, és most nem az a Raikkönen a csapattársa, aki mellett az ilyenek nem feltétlenül bosszulták meg magukat. Mind a kanadai győzelem, mind a lehetséges bahreini siker vagy a múlt hétvégi brit dobogós hely fájó pontveszteség a németnek, aki egy éve még listavezetőként készülhetett a hazai nagydíjára.

A másik oldalról azonban úgy néz ki, belenyúlt a jóba a maranellói gárda, akik tavaly év végén bizalmat szavaztak egy fiatal tehetségnek, és úgy néz ki ez be is jön: Ha lesz valami amire az istálló büszke lehet ebből a félévből, az Charles Leclerc, aki mindössze 21 évesen, egy évnyi forma-1-es tapasztalattal a háta mögött került egy csapatba egy négyszeres világbajnokkal, ennek ellenére talán a bakui időmérőn elkövetett bakiján túl a monacói tökéletesen felnőni látszik a feladathoz.

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Gareth Harford / Sutton Images

Leclerc, akinek a bahreini győzelem elvesztése volt az egyetlen nagyobb pontvesztesége, ugyan csak négy ponttal szerzett eddig idén Németországig, mint a finnek világbajnoka az előző szezon hasonló szakaszában, pályán mutatott teljesítménye, két pole pozíciójával azonban az eddig kétkedőket is meggyőzhette arról, hogy személyében a Ferrarinak is egy komoly ütőkártya van a kezében, amelyre építhetnek a jövőben. Igaz, hogy a győzelem még várat magára, de ha így folytatja, nem sokáig.


Legutóbbi videónkban Sebastian Vettel összeomlásának okait elemeztük, és azt, hogy mi történhetett a négyszeres világbajnokkal az elmúlt időszakban, valamint mennyire reális a visszavonulása, vagy a távozása a Ferraritól.

Räikkönen minden idők egyik legnagyobb értékű F1-es autóját vezethette

Előző cikk

Räikkönen minden idők egyik legnagyobb értékű F1-es autóját vezethette

Következő cikk

Szavazás: Sokan már az F1-es szezon végén megválnának Vetteltől?

Szavazás: Sokan már az F1-es szezon végén megválnának Vetteltől?
Hozzászólások betöltése