Alonso Verstappen mellett a Red Bullnál?

Az Olvasók leginkább Fernando Alonsót szeretnék Pierre Gasly helyén látni, ha a Red Bull úgy dönt, hogy megválik a francia versenyzőjétől, aki csak most kezdett el jobb teljesítményt nyújtani.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Max Verstappen, Red Bull, Fernando Alonso, McLaren

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Red Bull az idei évnek a Verstappen-Gasly duóval vágott neki, miután Daniel Ricciardo úgy döntött, hogy a Renault-hoz szerződik, ahol azonban csak a középmezőnyben versenyezhet. Az ausztrál nem látta az igazi potenciált a Red Bull-Hondában a bajnoki címért, ellenben a gyári Renault-val, ahol azt gondolja, a következő években jobb esélye lehet.

Gasly érkezése talán kicsit korai volt, bár Verstappen mellett valószínűleg mindenkinek nehéz dolga lenne, de a francia egyszerűen túl messze van a hollandtól. Legalábbis a Brit Nagydíjig így volt, mert Silverstone-ban már jóval közelebb volt a világbajnokság harmadik helyén álló versenyzőhöz, aki akár a második pozícióban is célba érhetett volna a brit versenyen, ha Sebastian Vettel nem ökleli fel hátulról.

Pierre Gasly kapcsán sok a pletyka, hogy távozhat, és legkésőbb jövőre elveszítheti a helyét. A Red Bull természetesen mindent tagad, és elmondásuk szerint Fernando Alonso már csak a Honda miatt sem érkezhetne meg hozzájuk, míg a saját juniorjaik előrébb állnak a listán, mint például Vettel, aki 2010 és 2013 között mindent megnyert az osztrákokkal. Igaz, tekintve Vettel formáját nem a legjobb ajánlólevéllel rendelkezik.

A hu.motorsport.com megkérdezte az Olvasóit, hogy adott esetben kit hoznának Gasly helyére. A kérdésre közel 9000 szavazat érkezett, melynek végeredményét alább találjátok a képek segítségével.

Charles Leclerc: 1%
Kevin Magnussen: 1%
Carlos Sainz Jr.: 2%
Daniel Ricciardo: 3%
Valaki más: 4%
George Russell: 5%
Megartanám Gaslyt: 7%
Alexander Albon: 7%
Nico Hulkenberg: 8%
Daniil Kvyat: 8%
Lando Norris: 9%
Kimi Raikkonen: 12%
Sebastian Vettel: 12%
Fernando Alonso: 21%
14

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 4 éve hunyt el Jules Bianchi
Következő cikk A McLaren elismerte, hogy Pat Fry távozik tőlük

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország