Interlagos: a drámák pályája a Forma–1-ben (II. rész)

Interlagos: a drámák pályája a Forma–1-ben (II. rész)

A Brazil Nagydíj történetében számtalan olyan futam van, mely valóban a felejthetetlen kategóriába tartozik. Íme a sorozat következő része, benne Schumacherrel, Alonsóval, Räikkönennel, Alonsóval, Vettellel...

Szerző: Móré Dániel

A Brazil Nagydíjak történetében rengeteg drámai esemény történt, és ezekből már 9-et fel is elevenítettünk a sorozat első részében. Most a második, és egyben utolsó részben további 7 nagydíj eseményeit élhetjük át újból, 2001-től egészen a 2012-es futammal bezárólag.

2001: Ezen a futamon megszakadt Schumacher 6 futamból álló győzelmi sorozata. A pole-t ő szerezte meg. A rajtnál viszont Juan Pablo Montoya jött el a legjobban, és az élre állt. Barrichello (ahogy az előző részben megemlített futamok közül már kétszer is) megint nem volt szerencsés: már a felvezető körben lerobbant, és bár el tudott rajtolni a tartalékautóval a 6. helyről, már a második körben balesetbe keveredett. Montoya egészen a 39. körig vezetett, ekkor következett be a dráma. A kolumbiai az egyik egyenesben már lekörözte Jos Verstappent, de a holland mintha elfelejtett volna fékezni a kanyar előtt, és kiütötte az első helyről Montoyát. Ezután jött az újabb fordulat: elkezdett szakadni az eső. Ezzel az 5. helyről rajtoló Coulthard járt a legjobban, aki esős beállításokkal vágott neki a versenynek. A skót egy fantasztikus előzéssel utasította maga mögé Schumachert, és nyert. A harmadik Heidfeld lett a Sauberrel.

2003: Ez a futam mindenképpen benne van a TOP3-ban a Brazil Nagydíjak között. A poleból Barrichello indulhatott volna, de a heves esőzés miatt Safety Car-os rajtot rendeltek el a versenyfelügyelők. A 8. körben engedte szabadon a mezőnyt Maylander, és Barrichello mellett egyből elment Coulthard, majd még jó páran. Ezután Raikkonen átvette a vezetést a csapattársától, és őrületes tempót diktált. A 18. körben bejött a Safety Car Firman és Panis balesete miatt, és ekkor mindenki kereket cserélt, mert kezdett felszáradni a pálya. Alig állt ki a biztonsági autó, mikor Montoya, Pizzonia, és Schumacher ugyanott, a 3-mas kanyarban csúszott ki, és törte össze az autóját. A Safety Car-os fázis közben Kimi újra kint volt kereket cserélni, így Coulthard vezetett Barrichello előtt. Megint csak pár körig folyt a verseny, hiszen Button és Verstappen is Montoyáék „kedvenc” kanyarjának áldozatává vált. Emiatt gurult a pályára az SC immáron negyedszer.

Mikor újra zöld jelzést kaptak, Raikkonen egy bámulatos manőverrel egyszerre ment el Ralf Schumacher és Alonso mellett. A 45. körben Barrichello átvette a vezetést Couldharttól a hazai nézők nagy örömére! Ám ez az öröm nem tartott sokáig, hiszen Barrichello „hozta a formáját”, mármint, ami a hazai futamait illeti. A brazilnak most az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt kellett kiállnia…

Az 54. körben Coulthard kiállt a boxba, ezért Raikkonen vezetett, de ő megcsúszott, és Fisichella mögé esett vissza. A következő körben már megelőzte az olaszt, de Webber nagyon csúnyán odavágta a Jaguart. Megint jött a SC, de Alonso telibe találta az egyik leszakadt kereket, és hatalmas erővel a gumifalnak csapódott. A versenyt piros zászlóval leintették a pályán szétszóródott roncsok miatt, és Alonso ráadásul ápolásra is szorult. Fisichella Jordanje a boxban kigyulladt, ez még jobban tetőzte a bonyodalmat. A dobogón csak Raikkonen és Fisichella állt, mert Alonsot kórházba szállították. A futam hivatalos végeredményét viszont az 53. kör vége szerint hirdették ki, és ekkor (ha átmenetileg is), de Fisichella haladt az élen. Így a végső sorrend Fisichella-Raikkonen-Alonso volt. A győztesnek járó serleget Kimi San Marinóban adta át Fisichellának.

2006: Michael Schumacher az első versenyzői ciklusának utolsó futama volt ez, és nem is akármilyen! Schumi megmutatta, hogy miért hétszeres világbajnok! Michael a 10. helyről várhatta a rajtot egy időmérőn elszenvedett műszaki hiba miatt, ezzel jelentősen csökkentek az esélyei a 8. bajnoki címének megszerzéséhez, ugyanis Alonso a 4. helyről indult. A cím amúgy is csak akkor lett volna elérhető, ha Schumi nyer, és Alonso kiesik. A poleban a német rekorder csapattársa, Massa állt. Schumi jól rajtolt, de amikor Fisichellával csatázott a 6. helyért, az olasz első vezetőszárnya kivágta a német legenda hátsó abroncsát. Emiatt Schumacher csak körhátrányba tudott visszatérni. Schumacher szédületes tempót diktált, sorra futotta a leggyorsabb köröket, és hamar felért a mezőny végéhez. Egészen a negyedik helyig sikerült feltornáznia magát, ráadásul az előzés Raikkonen ellen tanítani való volt! „Hát ez nem rally autó szóljanak má' neki!”–hangzott el a híres mondat Palik Lacitól, amikor a bajnok betette a Ferrarit Kimi mellé. Massának sikerült megnyernie a hazai versenyét Alonso, és Button előtt. Így Alonso lett a világbajnok, Schumacher pedig egy parádés futammal vonulhatott vissza.

2007: Egy évvel később is itt dőlt el, hogy kié lesz a bajnoki cím, de ezúttal hármai is esélyesek voltak rá. A két McLarenes, Alonso és Hamilton, továbbá a Ferrari finnje, Raikkonen. A legesélyesebb Hamilton volt, akinek elég volt nyernie, vagy másodikként beérnie. Kimi csak akkor lehetett bajnok, ha Alonsot legfeljebb harmadikként, Hamiltont pedig legfeljebb hatodikként intik le, Massa indulhatott az élről, mögötte pedig a címért harcolók, HAM-RAI-ALO sorrendben.

Hamilton borzalmas rajtot vett, és visszaesett a nyolcadik helyre. Később a nagy sietségében rossz gombot nyomott, és bekapcsolta a pit-limitert, ami jelentősen lekorlátozta az autója sebességét. Miután megoldották a problémát, már az egész mezőny elment mellette. Alonso biztosan autózott a 3. helyen, mert egy ilyen befutónál ő lett volna a bajnok. Viszont a Ferrari meghúzta azt, amit vártak tőlük, Raikkonen megelőzte a Massát a boxban, és így már ő állt legközelebb a címhez. Hamiltonnak egészen a hatodik helyig kellett volna előrejönnie, de csak a 7. helyig jutott. Ezért egy ponttal is, de Raikkonen lett 2007 világbajnoka. Hamilton és Alonso pedig pontegyenlőséggel, 109-109 ponttal végzett a bajnokság 3. helyén.

2008: 2008-ban már Massa volt Hamilton legnagyobb kihívója. A rajt előtt leszakadt az ég, és szinte az egész versenyt vizes pályán futották, de Massa így is meg tudta tartani a vezető pozícióját egészen a futam végéig. Hamilton nagyon nagy nehézségek árán, de tartani tudta a bajnoki címhez szükséges 5. helyét, de 2 körrel a vége előtt Vettel megelőzte, és így Massa „térfelén pattogott a labda”. Az utolsó körben viszont újra szakadni kezdett az eső, és egy kanyarral a vége előtt a száraz pályás gumikon kint lévő Glock már nem tudta irányítani az autóját, és Hamilton ezt kihasználva az utolsó kanyarban elment mellette. Ezzel ő lett a világbajnok 1 ponttal! Borzasztó volt látni, ahogy szegény Massa családja már ugrált örömében, mikor rájuk szóltak, hogy Glock nem bírta tovább. Bizonyára sok embernek beleégett akkor az emlékezetébe a „Glock? Glock! Megelőzte Glockot!” felkiáltás Czollner Gyulától. Sajnáltam Massát, mert ezt a címet nem itt bukta el, hanem pl.: a Hungaroringen, amikor a vége előtt 3 körrel kellett kiállnia vezető helyről, vagy Szingapúrban, amikor a csapat rosszul engedte ki a boxból. Ezt a Ferrari bukta el… Hamiltonnak viszont sikerült az, ami előző évben nem, bár nem rajta múlt. Az egész futamon a mellékszereplők játszották a főszerepet, ezért is volt izgalmas, és kiszámíthatatlan az utolsó futam. Utólag lehet vitatkozni, hogy Hamilton megérdemelte-e a címet, de ha Massa nyerte volna, akkor ugyanez lenne a vita tárgya. Viszont a Forma–1-ben mint tudjuk, nincs ha.

2010: Ebben az évben inkább az időmérő edzés utolsó szakasza volt tartogatott meglepetést, mintsem a futam. A kicsit vizes pályára slickekkel hajtottak ki a pilóták, de ezeket nem tudták rendesen felmelegíteni. Ezt a problémát a legjobban a Williamses Nico Hülkenberg oldotta meg, aki több mint egy másodperccel volt gyorsabb, mint a második Vettel. Ezt a kiváló teljesítményt a csapat azzal „hálálta meg” HÜLK-nek, hogy meneszették, mert „Barrichello tapasztalata pótolhatatlan volt a csapat számára”, ugyanúgy, mint Maldonado pénze… A futam átlagos volt, és ahogy várható volt, Hülkenberg visszaesett a száraz pályán. Vettel nyert, Webber és Alonso előtt. Hülkenberg a végül a 8. helyen futott be.

2012: Végre ismét egy kiélezett bajnoki csatát láthatott a nagyérdemű Interlagosban, ráadásul nem is akármilyet! Vettel és Alonso küzdött a címért, és a spanyolnak 13 pontos volt a hátránya. Ezt csak úgy tudta volna ledolgozni, ha a legalább 3. miközben Vettel nem szerez pontot. Mivel vizes pályán futották a versenyt, semmi sem volt lehetetlen! Ez volt Schumacher második visszavonulása előtti utolsó futama is. A rajt előtt futott is egy tiszteletkört egy „Goodbye Michael”-es zászlóval. Elérzékenyülve köszönt meg mindent a szurkolóinak, és Mercedesnek azt, hogy felkészítette az autóját az utolsó futamára. A poleból Hamilton indult, míg Alonso a 8. Vettel pedig a 4. helyről várhatta a piros lámpák kialvását. A Red Bull németje rosszul rajtolt, egészen a 7. helyig esett vissza, míg Alonso feljött 5.-nek. A rajt után pár kanyarral pedig drámaivá fordultak az események. Raikkonen éppen, hogy el tudta kerülni, hogy nekimenjen Vettel autójának, de ez nem sikerült Bruno Sennának, aki kiforgatta a németet. Vettel visszaesett utolsónak, és a boxot is meg kellett látogatnia. Ekkor az összes Alonso-drukker abban bízott, hogy Vettel autója megsérült, ám a baj nem volt komoly, és a német pilóta elkezdte ledolgozni a hátrányát. Eközben a vezető helyért harcoló Hamilton, és a parádésan versenyző Hülkenberg összeütközött, és a brit kiesett, HULK-öt pedig megbüntették. Így Button átvette a vezetést. Vettel a jó taktikának köszönhetően feljött hatodiknak, és ezzel még úgy is ő lett volna a bajnok, ha Alonso második lesz. Így is történt, Button nyert, Alonso és Massa előtt. Vettel ezzel a 3. világbajnoki címét ünnepelhette. Schumacher is óriásit versenyzett: egy futam eleji defektből „felállva” egészen a 7. helyig jött fel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING