BRÉKING

Vettel, aki makacsul ügyel a részletekre, és nem húz fel falat a garázs két oldala közé

Maurizio Arrivabene számos érvet fel tud hozni Sebastian Vettel mellett, akinek eredményei önmagukért beszélnek az első közös évben. A négyszeres bajnok ráadásul teljesen földhöz ragadt attitűddel érkezett Maranellóba, ami megsegítette és felgyorsította a beilleszkedését, mondja a csapatvezető.

Vettel három győzelmet aratott az első ferraris évében, amihez természetesen nagyon kellett, hogy az SF15-T fényévekre van elődjétől, nagyot léptek előre, különösen a motor terén. Ugyanakkor nem hanyagolhatóak el a humán szempontok sem, erre hívta fel a figyelmet Arrivabene a Motorsport.com oldalán.

„Olyan srác, aki teljesen normális hozzáállással ugrott be a Ferrari világába”- kezdte Arrivabene. „Nem úgy érkezett, mint egy négyszeres bajnok, hanem egy normális személy attitűdjével. Azt kell mondanom, hogy nagyon sok minőségi vonást láttam benne. Először is, makacs volt bizonyos részletek tekintetében, de amikor egyre többet tudott meg a Ferrariról, rájött, hogy egy nagyszerű cég, remek csapattal. Minden srác nagyon is együtt akar dolgozni vele, és tudják, miként szerethetik egymást”- osztotta meg az olasz menedzser.

De milyen részletekre gondolt az imént? „Ha nagyon ügyelsz a részletekre, és nem ismered valami remekül a céget, akkor esetleg azt gondolod, hogy ha a korábbi tapasztalataidról beszélsz, azzal hozhatsz valami hasznosat. De nem így volt. Szerintem ez egy olyan lecke volt számára, ami segített neki, hogy még jobban integrálódjon. Azt is elárulhatom, ez egy olyan hiba, amit én maga vétettem az elején.”

„Azt gondoltam, elmegyek Maranellóba, és sok mindent megváltoztatok. Helyette az volt az első, hogy próbáltam megérteni, hol vagyok. Amikor ez megvolt, azt mondtam: ’Itt egy cég nagyszerű történelemmel. Amit tehetek, hogy remekül kiismerem, és utána megpróbálok hozzájárulni a tudáshoz egy sorral abban a könyvben, amit egy bizonyos Enzo Ferrari írt’”.

Idén sokszor elhangzott, hogy mennyire jó Vettel és Raikkonen kapcsolata. Arrivabene szerint ez épp olyan fontos volt abban, hogy a német bajnok gyorsan megvetette a lábát.

„Az a legfontosabb, hogy Kimi-vel is remek a kapcsolata. Az benne a szép, hogy még ha remekül be is illeszkedett Maranellóba, nem húzott falat közte és a másik versenyző közé. Austinba együtt utaztak, és néha így tesznek. Gyakran cserélnek infót a megbeszéléseken, ami sokat segít”- avatott be a csapatvezető.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel egy NFL játékosnak is elmenne: micsoda TOUCHDOWN?!
Következő cikk Interlagos: a drámák pályája a Forma–1-ben (II. rész)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország