Ilyen esélyekkel várhatja a Brit Nagydíjat Carlos Sainz az élről
Carlos Sainz szombaton egy bravúros teljesítménnyel megszerezte pályafutása első pole pozícióját, melyet szeretne győzelemre váltani vasárnap. A Ferrari spanyoljának akár elég jó esélyei is lehetnek erre.

Silverstone leginkább Lewis Hamilton felségterületének számít és nem csak azért, mert ez a hazai pályája a hétszeres világbajnoknak, hanem mert pályafutása során már nyolc alkalommal húzta be a Brit Nagydíjat a Mercedes veterán pilótája.
A legutóbbi három évben zsinórban nyert Hamilton, igaz ma kevesebb esélye lesz erre. Azonban, ha az elmúlt nyolc évet vizsgáljuk, akkor is kiváló statisztikákkal rendelkezik hazai pályán a brit, ugyanis hétszer nyert – egyedül Sebastian Vettel tudta megállítani őt még 2018-ban.
Carlos Sainz esélyeiről elmondható, hogy az elmúlt nyolc évben ötször nyerte meg az a futamot, aki a leggyorsabb volt a kvalifikáción, név szerint Lewis Hamilton. A történethez hozzátartozik, hogy tavaly Hamilton úgy nyert, hogy az időmérőn ugyan a leggyorsabb volt, de a sprintfutamon Verstappen megelőzte őt, így a holland rajtolhatott az élről.
A Ferrarival legutóbb tehát Sebastian Vettel tudott nyerni még 2018-ban, a legutóbbi spanyol győztes a Brit Nagydíjon pedig Fernando Alonso volt, szintén a Ferrarival. Hogy Sainznak sikerül-e megismételnie Alonso 2011-es szereplését és ezzel megszerezni pályafutása első győzelmét, az majd délután 4 órától derül ki, amikor is kezdetét veszi a futam.
A Leclerc-család már aratott egy győzelmet ma Silverstone-ban
Nézd meg a silverstone-i pálya virtuális másolatát:
Verstappen az angol sajtóról: „Tavaly Magyarországon nagy dráma volt ebből...”
Leclerc örülne Sainz győzelmének, de a kettős győzelem a cél
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.