F3: Leclerc nyert Silverstone-ban, 5 század döntött a második helyről!
Arthur Leclerc győzelmét hozta a Forma-3-as silverstone-i főfutam, a szoros versenyen pedig Zak O'Sullivan megszerezte első dobogós helyezését a sorozatban. Tóth László a 22. pozícióban ért célba a 30 fős mezőnyben.

A Forma-3-as főfutammal indult Silverstone-ban a vasárnapi program. Az időjárás kedvező volt, ezúttal nem volt eső, az élről pedig a Williams-junior O’Sullivan indulhatott, majd Arthur Leclerc, Maloney és Collet következett, míg Tóth László a 28. pozícióból indult, miután a csapattársa, Chovanec büntetést kapott, amiért tegnap nekiment a magyar versenyzőnek.
O’Sullivan és Leclerc is jól kapta el a rajtot, így ők maradtak elöl, míg Maloney és Bearman a harmadik pozícióért csatázott, amikor összeértek, és Maloney a mezőny végére csúszott vissza. Így Collet állt a 3. helyre, Bearman a 4., Crawford az 5. helyen haladt.
Ezt követően Colapinto kiesett és Correa is kiállt a bokszba, hogy feladja a versenyt, Leclerc egy remek előzéssel megelőzte O’Sullivant, majd bejött a biztonsági autó – mint kiderült, Leclerc csak az SC-s jelzés után fejezte be a manőverét, így az újraindítást O’Sullivan kezdhette meg az élről.
A 6. körben Leclerc ismét egy remek manővert mutatott be O’Sullivan ellen, ami sikeres is volt, így átvette a vezetést a Prema monacói versenyzője. Hadjar az 5. helyért támadta Crawfordot, és miután megpöccintette a szintén Red Bull-junior versenyzőt, a 8. helyre csúszott vissza az amerikai.
Nem sokkal később újra jöhetett a biztonsági autó, miután Villagomez hátulról eltalálta Azmant, és a mexikói nagy sebességgel a falnak ütközött, de szerencsére a saját lábán hagyta el az autóját a VAR pilótája. Rajtuk kívül egy ütközés miatt Stanek is feladta a futamot.
A biztonsági autó mögött Leclerc, O’Sullivan, Collet, Bearman, Hadjar volt a sorrend az élmezőnyben, Tóth László pedig már a 21. pozícióban állt, így közel volt idei legjobb F3-as eredményéhez, ami az Imolában szerzett 19. helye.
Az újraindításnál nem változott az élmezőny sorrendje, a középmezőnyben viszont folyamatosan kemény harcok folytak. Kis idő elteltével az első 5 helyezett is nagyon közel került egymáshoz, izgalmas hajrára volt kilátás.
Bearman az utolsó előtti körben megelőzte Colletet, ezzel a harmadik pozícióba jött fel, és már két premás állt dobogós helyen. Leclerc be is tudta húzni a versenyt, ezzel megszerezte idei első győzelmét, O'Sullivan pedig 51 ezreddel előzte meg Bearmant a második helyért folyó harcban. A további sorrend a pontszerző helyeken: Collet, Hadjar, Crawford, Martins, Edgar, Vidales, Ushijima.
Fernando Alonso fontos nyilatkozatot tett a jövőjéről...
Helyezés | Versenyző | Csapat | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | Mph | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
|
22 | - | ||||
2 | |
Carlin | 22 | 0.9 | 0.900 | 0.900 | ||
3 | Oliver Bearman | |
22 | 0.9 | 0.900 | 0.000 | ||
Teljes eredmény |
Nézzük meg, hogyan fest egy kör a virtuális silverstone-i pályán a Mercedesszel!
F3: Hadjar győzött, Tóth kiesett a silverstone-i sprinten!
F2: Szoros harcban Sargeant-győzelem, nagy szükség volt a halóra az első körben
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.