Hamiltont zavarja, hogy az embereknek csak az tűnik fel, hogy mindent ő nyer

megosztás
hozzászólás
Hamiltont zavarja, hogy az embereknek csak az tűnik fel, hogy mindent ő nyer
Szerző:
, Szerkesztő

Lewis Hamilton, a Mercedes hatszoros világbajnoka elmondta, azért több is történt idén annál, hogy ő világbajnok lett, a téli szünetben pedig családjával igyekszik több időt tölteni.

A 2019-es F1-szezon is Lewis Hamilton győzelmével zárult, aki így már hatszor lett a királykategória győztese, ebből öt címet szerzett a Mercedes csapatánál, az utóbbi hármat sorozatban.

Nem véletlen tehát, hogy minden lap a brit versenyzőt méltató cikkekkel van tele, bár ő a maga részéről, amikor a 2019-es évadot értékelte, más dolgokat tartott fontosnak megemlíteni:

„Miben volt különböző ez a szezon? Mindenhol azt mondják, hogy „Hamilton évről évre nyer mindenhol, nincs semmi izgalom”. Kicsit idegesít, hogy ez az, ami kívülről látszik az embereknek.”

Még több F1 hír:

„A maga módján minden szezon nehéz, a jelenlegi fizikailag és lelkileg is elég megterhelő volt, elég komoly volt a versengés, és rengeteg munkát végeztünk, akár a pályán, akár azon túl, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.”

„Emellett elvesztettük Niki Laudát, Charlie Whitingot, Anthoine Hubert is életét vesztette Spában, ezek mind nehéz pillanatok voltak, de mi tettük a dolgunkat, és mi voltunk a legerősebbek.”

„Hogy mit csinálok majd a télen? Palacsintázni fogok, hogy hízzak! De viccen kívül, igyekszem majd jó fia lenni apámnak, és szeretnék több időt tölteni a családommal.”

„Emellett pedig szeretnék jó nagybácsija lenni az unokatesóimnak is, ami azért nagyon nem egy könnyű feladat. A kedvenc pillanatom idén? Az még csak most jön, megyünk a moziba megnézni az unokatesóimmal a Jégvarázs 2-t!”

 

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.
A Ferrarinak hízelgő, hogy Hamilton csatlakozna hozzájuk, de...

Előző cikk

A Ferrarinak hízelgő, hogy Hamilton csatlakozna hozzájuk, de...

Következő cikk

F1 2019: Leclerc legyőzte Vettelt, Sainz csak megcsinálta, és 6. lett

F1 2019: Leclerc legyőzte Vettelt, Sainz csak megcsinálta, és 6. lett
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Szerző Kolláth Benjámin