Hamilton: Soha nem álmodoztam arról, hogy egy nap a Ferrarinak versenyezzek

Hamilton: Soha nem álmodoztam arról, hogy egy nap a Ferrarinak versenyezzek

Lewis Hamilton nem tudja elképzelni azt, hogy máshol folytassa tovább és mindent megtesz annak érdekében, hogy Sebastian Vettel ne legyen bajnok a Ferrarival.

2008 és 2014 bajnoka rendkívül határozott célokkal érkezett meg a Forma-1-be 2007-ben. A brit már akkor tudta, hogy egy nap bajnok válhat belőle, és ami még ennél is fontosabb, hitt benne. Kis híján történelmet írt, amikor az első évében a McLarennel éppen hogy csak lemaradt a címről.

Hamilton 2013 óta a Mercedes versenyzője, mellyel ugyancsak a második évében szerzett bajnoki címet a királykategóriában. Nemrég Lewis kijelentette, az elsődleges célja az, hogy valami hasonlót vigyen véghez a Mercedesszel, mint évekkel ezelőtt Michael Schumacher a Ferrarival.

A szomszédban Sebastian Vettel is pontosan erre készül, miközben a német tudja, a következő két év szinte biztosan nem az övé lesz, és ha megnézzük a Mercedes fölényét, akkor lehetséges, hogy Hamilton négy címig meg sem áll.

&feature=youtu.be&t=43m49s

A korábbi pletykák szerint a Ferrari 2016-ban megszerezné az újdonsült kétszeres bajnokot Vettel mellé, de ha ez nem sikerül nekik, akkor a Williams finn ászát csalogatnák Maranellóba.

„Nem tudom elképzelni azt, hogy máshol versenyezzek. A Mercedes az én otthonom és a második családom. Soha nem álmodoztam arról, hogy a Ferrarinak versenyezzek. A McLaren volt az a csapat, ahol mindig is ki akartam próbálni magam, elsősorban Ayrton Senna legendája miatt. Persze nagyon sok versenyző álmodozik arról, hogy a Ferrarinál vezessen, de én boldog vagyok a Mercedesnél, melynél történelmet írunk. Elvégre egy Mercedest is megrendelhetsz piros színben…” – humorosan Hamilton a Mercedes mai sajtóeseményén.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Sebastian számára nagyszerű lesz a Ferrarinak versenyezni, mivel kiskora óta erről álmodozott. Négyszeres világbajnok és ez egy új fejezet lesz az életében. Sok sikert kívánok neki, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ne legyen ötödik alkalommal is világbajnok.”

Lewis hozzátette, ha minden jól megy, az ünnepek előtt megállapodik a Mercedesszel az új szerződése aláírásáról, de semmit sem sietne el, mivel a jelenlegi kontraktusa 2015-ig érvényes.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING