Hamilton: Maximálisan bízom a csapatban - miért ne tenném?

Hamilton: Maximálisan bízom a csapatban - miért ne tenném?

Lewis Hamilton a Japán Nagydíj előtt megerősítette, hogy továbbra is maximálisan bízik a Mercedesben, annak ellenére is, hogy Szingapúrban az ezüstnyilak nagyon szenvedtek.

Nem elég, hogy a Szingapúri Nagydíjon Hamilton egy év után először esett ki technikai hiba miatt, de a világbajnok istálló egész hétvégén rejtélyes ok(ok)ból vesztett a tempójából, és Sebastian Vettel 1.5 másodpercet adott Hamiltonnak az időmérőn.

„Maximálisan bízom a csapatban.” – mondta Hamilton a Sky Sports News HQ előtt a japán hétvégén.

A kétszeres bajnok eddig messze nem volt ennyire magabiztos csapatában, és korábban a következőt mondta: „Nem vagyok magabiztos. Nincs olyan információ, amitől magabiztos lehetnék. Remélem, hogy ez egy egyszeri visszaesés volt, de legalábbis azt kell, hogy mondjam, hogy furcsa hétvége volt.”

Suzukában azonban már sokkal optimistábban látta a világot: „Csak ma tudtam meg, hogy több történetet is félreértelmeztek. Sosem vesztettem el a bizalmam a csapatban. Miért is kellene? Hihetetlen sikereink vannak, 20 versenyt nyertünk az elmúlt két évben, majd most volt egy nehéz hétvégénk.”

„Nem mondhatom el, hogy a csapat mit talált ki, de sok okot és sok megoldást találtak, ami magyarázza a gondjainkat.”

„Igazából a többsége a dominó effektus miatt jött elő, ugyanis egy komoly problémánk volt, ami bedöntött mindent. Magabiztosan állíthatom, hogy megértettük, de persze további elemzésekre van még szükség.”

„Ami megtörtént, megtörtént. Az ok az egyensúlyban és a beállításokban keresendő, amik rossz hatással voltak az autóra és az abroncsokra. A többi csapat talán jobban dolgozott nálunk. Leszűkítve a történteket a technikai oldalra, jobb munkát is végezhettünk volna.”

És akkor mi lesz Suzukában?

„Fogalmam sincs, hogy lesz. Talán ugyanazzal a problémával szembesülünk majd. Talán belünk az autóba, és remélhetőleg nem lesz ugyanolyan problémánk, és akkor ez csak a szingapúri pálya sajátossága.”

„Soha ne mondd, hogy soha. Szóval nem arról van szó, hogy azon agyalok, hogy egyszeri eset volt-e vagy ilyesmi – néha lesznek ilyen helyzetek idén, jövőre, utána… Remélem, hogy tanulunk majd a hétvégéből és nem ismétlődik meg.”

Hamilton kiesése ellenére, a brit nem gondolja, hogy Japánban be kellene építeni a negyedik erőforrást az autójába.

„A motor jónak és egészségesnek tűnik. A csapat elég világosan elmondta, hogy mi történt, és már visszamentek a gyárba, és a megfelelő alkatrészeket újratervezték.”

//

Räikkönen elismerte, kiszállt a bajnoki csatából, de Vettelnek még szorít és ott segít, ahol tud! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, September 24, 2015

Rosberg ehhez csak annyit tudott hozzátenni, hogy múlt hétvégén a Mercedes rengeteg területen szenvedett.

„Tavaly is Szingapúr volt az egyik gyenge pontunk.” – mondta a német, aki a szingapúri éjszakában negyedik lett.

„Azonban mi még mindig ugyanaz a csapat vagyunk, akik olyan sok versenyt nyertek. Még mindig ugyanolyan az autó, ugyanazok a versenyzők, szóval a magabiztosság megvan.”

„Nem éreztem annyival rosszabbnak – ha nem láttam volna az időmet, akkor azt is gondoltam volna, hogy a köröm elég volt a pole-hoz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING