Felipinho Massa lesz a következő brazil pilóta a Forma-1-ben?

megosztás
hozzászólás
Felipinho Massa lesz a következő brazil pilóta a Forma-1-ben?
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. nov. 14. 14:24

Felipe Massa kijelentette, hogy támogatná kisfia versenyzői karrierjét. És ha már épp Brazíliában vagyunk, akkor Massa azt is elmondta, hogy Ayrton Senna egy „Isten” a hazája számára.

„Az alma nem esett messze a fájától.” – a közmondás, ami igazán illik a Massa családra. Felipe Massa hat éves kisfia, Felipinho nagyon úgy tűnik, hogy apjától örökölte a versenyzői géneket. Mint már többször is láthattuk a fiúk szorgalmasan fejlesztik a versenyzői képességüket a családi rezidenciában.

Mrs. Raffaela, Massa neje kevésbé örül ennek: „Igen, a feleségem nem annyira örül neki, mert ezzel teljesen leromboljuk a teraszunkat, de egyszerűen csak gyakoroltunk egy kicsit.” – mosolyog Massa a hazai versenye előtt.

És vajon Felipinho is egy nap profi versenyző lesz? A gokart mellett a focit is nagyon szereti. „Meglátjuk. Ezt neki kell eldönteni. Én, mint az édesapja mindent a lehető legjobb módon megteszek érte. Majd megmondja, hogy mit szeretne, és mint az édesapja támogatom ebben.” – tette egyértelművé a 34 éves büszke apuka, aki egyike a Forma-1-es mezőny hat apukájának.

Ami pedig a brazilokat illeti a Forma-1-ben… Korábban írtunk már róla, hogy a dél-amerikai nemzet az egyik legsikeresebb a Forma-1-ben. Massa azonban a brazil legendát, Ayrton Sennát emelte ki: „Ő a mi Istenünk itt. Lehetetlen nem gondolni rá. Különösen az Ő kanyarjában a Senna „S”-ben. Mindig is itt lesz a szívünkben és a gondolatainkban.”

Következő Forma-1 cikk
Jenson Button a 2005-ös és 2006-os Forma-1-et szerette a legjobban! Ma már nem olyan...

Előző cikk

Jenson Button a 2005-ös és 2006-os Forma-1-et szerette a legjobban! Ma már nem olyan...

Következő cikk

Hamilton és Rosberg simán az élen az időmérő előtt Brazíliában: Vettel és Raikkönen a második sorban

Hamilton és Rosberg simán az élen az időmérő előtt Brazíliában: Vettel és Raikkönen a második sorban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING