Pirelli: Komoly technikai kihívást jelent majd a 18 colos gumi

megosztás
hozzászólás
Pirelli: Komoly technikai kihívást jelent majd a 18 colos gumi
Szerző:
2018. júl. 27. 16:20

Mario Isola az FIA 2020-as gumipályázatáról beszélt, köztük arról, hogy mennyi erőfeszítéssel jár az F1-ben lenni, illetve arról, hogy mekkora kihívás lesz a 18 hüvelykes abroncsokat elkészíteni.

Mario Isola, Pirelli Sporting Director
McLaren mechanic and Pirelli tyres
Pirelli tyres
Pirelli tyres

Az FIA a közelmúltban nyilvánosságra hozta a gumikra kiírt pályázatát a 2020-as szezonra. Mario Isola, a Pirelli versenymérnöke elmondta erről a véleményét.

„Most éppen elemzem a dokumentumot, mert… azt nem mondanám, hogy bonyolult, sokkal inkább különbözik az eddigiektől, mert nagyon sok technikai feltétel van benne. Jelenleg analizáljuk a pályázatban lévő számokat. Nyilvánvalóan kell egy kis idő, hogy ezzel végezzünk. Érdekes lesz, hogy 2021-től jönnek a 18 hüvelykes gumik, illetve eltörlik a gumimelegítő paplanok használatát. Tehát technikai szempontból mindenképpen komoly kihívás lesz.” – magyarázta az olasz szakember.

Még több F1 hír:

A Michelin kifejezte, hogy mennyire nehéz az egyik évben még 13 hüvelykes, a másik évben pedig már 18 hüvelykes gumikat gyártani az F1-be, de a Pirelli embere elmondta, hogy megoldhatónak tartják a feladatot.

„Azt gondolom, hogy amikor a forma-1-ben vagy, nem állhatsz le a fejlesztésekkel. Nem egyszerű dolog más méretű gumikat gyártani, de két éve változtatni kellett a szélességen, és mi megtettük. Készen kell állnunk arra, hogy teljesítsük, amit az F1 kér tőlünk, kihívást jelentő lesz a 18 hüvelykes gumi, ami 2021-től jön a száguldó cirkuszba, de hiszem, hogy meg tudjuk csinálni, ezért jelentkeztünk a felhívásra. Ez egy nagy technikai kihívás, de már rengeteg technikai kihívást abszolváltunk a múltban. Ha az F1-ben akarsz lenni, tudnod kell, hogy rengeteg erőfeszítést, forrást, fejlesztést, és tesztelést kell beleraknod a projektbe.” – mondta Mario Isola.

A Williams fontolgatja, hogy a Mercedes váltóit használja 2019-ben

Előző cikk

A Williams fontolgatja, hogy a Mercedes váltóit használja 2019-ben

Következő cikk

Kulisszatitkok a Hungaroringről: Hamilton "csirkelába", Palvin Barbi jótékonykodása, és tisztaságmánia

Kulisszatitkok a Hungaroringről: Hamilton "csirkelába", Palvin Barbi jótékonykodása, és tisztaságmánia
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Magyar Nagydíj
Szerző Gyémánt Péter