Ennyivel sikeresebb Hamilton 34 évesen, mint Schumacher volt 34 esztendősen

megosztás
hozzászólás
Ennyivel sikeresebb Hamilton 34 évesen, mint Schumacher volt 34 esztendősen
Szerző:
Fordította: Hujber Dávid
2019. jan. 7. 15:46

Lewis Hamilton a 34 éves kora ellenére már ötszörös világbajnoknak mondhatja magát, és idén is jó esélyei vannak arra, hogy növelje címeinek számát.

Az ötszörös világbajnok rekorder ma ünnepli a 34. születésnapját, ami sok szempontból különleges lehet számára. Ha visszatekint az elmúlt éveire, temérdek győzelmet és sikert talál, ami elsősorban a Mercedeshez köthető, de a McLarennel is képes volt bajnokságot nyerni.

Sőt, már az első F1-es szezonjában megtehette volna ezt a wokingiakkal 2007-ben és ha egy kicsit több szerencséje van 2016-ban, 7 világbajnoki trófea is állhatna a neve mellett.

Még több F1 hír:

Hamilton azonban nem telhetetlen és saját elmondása szerint soha nem gondolt vagy hitt abban, hogy az aktív pályafutása során ilyen magasságokba érhet. A Mercedes versenyzője még mindig fejlődik, ami félelmetes lehet a riválisok számára, miközben a német gyártó 2014 óta megállíthatatlan.

Ez egy egészen hasonló menetelés, mint amit Michael Schumacher esetében tapasztalhattunk a Ferrarinál. A német legenda, aki a súlyos sí-balesete miatt évek óta nem szerepel a médiában, az olaszokkal sorozatban öt bajnoki címet abszolvált.

Lewis születésnapja kapcsán a Motorsport.com készített egy statisztikai összeállítást arról, hogy a két rekorder hol tartott egymáshoz képest 34 esztendősen. Schumacher ennyi idősen már szintén öt világbajnoki címet tudhatott a neve mellett, de más statisztikákban Hamilton előtte jár.

A száguldó cirkuszos karrierje kezdetén Hamilton nehezen tudta felfogni, hogy éppen Schumacherrel megy egy pályán.

„Emlékszem az első alkalomra, amikor egy pályán vezettünk. Ez egy 2006-os teszten volt, akkor pedig nagyon furcsa volt egyszer csak mögötte vezetni. Meg sem próbáltam megelőzni, mert kevéssel előtte egy számítógépes játékban éppen a „karakterével” versenyeztem.”

Nagyon különleges emlék Hamilton számára a 2012-es szezon, amikor Schumacher az utolsó évét teljesítette az F1-ben, majd „szögre akasztotta a sisakját”.

„Ezenkívül nekem ez volt az utolsó mclarenes versenyem. Sisakot cseréltünk. Ez a kölcsönös tisztelet jele.” 

  Michael Schumacher 34 évesen Lewis Hamilton 34 évesen
Évek 1991-2002 - 12 szezon 2007-2018 - 12 szezon
Nagydíjak 179 229
Világbajnoki címek 5 5
Győzelmek 64 (35,7%) 73 (31,8%)
Dobogók 114 (63,6%) 134 (58,5%)
Rajtelsőségek 50 (27,9%) 83 (36,2%)
Leggyorsabb körök 51 (28,4%) 41 (17,9%)
Csapatok Jordan, Benetton, Ferrari McLaren, Mercedes
Csonka évek 1991 (csak 6 nagydíjon állt rajthoz)
1999 (csak 10 versenyen állt rajthoz a balesete miatt)
-
Rajtelsőség nélküli évek 1991, 1992, 1993 -
Következő cikk
A Racing Point elveszítheti a Force India legnagyobb erősségét

Előző cikk

A Racing Point elveszítheti a Force India legnagyobb erősségét

Következő cikk

Briatorét nem lepi meg Arrivabene leváltása a Ferrarinál: valakinek mennie kellett

Briatorét nem lepi meg Arrivabene leváltása a Ferrarinál: valakinek mennie kellett