Eddig is volt olyan, hogy dominált valaki az F1-ben: a Mercedes szerint abszurd a helyzet

Eddig is volt olyan, hogy dominált valaki az F1-ben: a Mercedes szerint abszurd a helyzet

Toto Wolff nem nézi jó szemmel a riválisok törekvéseit, akik a rajongók háta mögé bújva érvelnek a szabályváltoztatások mellett. A Mercedes AMG sportfőnöke elmondta, semmibe sem egyeznek bele, ami érinti a teljesítményt, a versenyképességet.

Az ügy részletei ismertek: a rajongók elégedetlenségét követte Ecclestone, Montezemolo és Mateschitz aggálya, és erre a hétvégére mintegy válságtanácsot szerveztek Bahreinbe. Az FIA elnöke elég egyértelműen foglalt állást a lehetőségeket illetően, és szerinte ne számítsunk nagy szabályváltozásokra - vagy inkább semmilyenre se.

A Mercedes most remek helyzetben van, mivel uralják a mezőnyt, és Wolff az egész formula mellett kiáll. "Itt nyolc tizedre vagyunk a tavalyi pole időtől - egy olyan autóval, aminek 25 százalékkal kisebb a leszorítóereje, sokkal keményebb abroncsokon, 30 százalékkel kisebb fogyasztás mellett, az autó nehezebb, több erővel bír és nagyobb nyomatékkal, nagyobb a végsebessége"- idézte az Autosport. "Tehát miről beszélünk"- vágott vissza a kritikusoknak. "Egy briliáns technikai forradalomban vagyunk, közben lehúzzuk a sportot. Mindezt csak azért, mert van tennivaló? Valahogy nem értem."

Az ellenfeleknek inkább a teljesítményre kellene koncentrálniuk, semmint a szabály átírására - mondta az osztrák részvényes.

"A szabály az szabály, és mi régóta átálltunk rájuk; ha meg akarod változtatni őket, akkor megteheted, de majd a következő évre. Nem látom, hogy ez történne. Úgy tűnik, néhány motorgyártó vagy csapat azt mondja, 'Nem sikerült hatékonnyá és gyorssá tenni az autót 100 kilogramm üzemanyaggal, szóval adjunk még hozzá 10 kilót. Bocsánat, nem végeztük el a munkánkat úgy, ahogy kellett volna"- foglalta össze az álláspontját.  "Ezt az egész vitát abszurdnak tartom."

"Tényleg le akarjuk húzni szóban a sportunkat? Az olyan, mintha azt mondanánk, nem elég jók az autóink"- vette védelmébe a sportot, akárcsak Pat Symonds.

Hamilton a maláj győzelmet követően elárulta, nagyon rendben volt a fogyasztásuk, és csak a végén tette oda a gyors kört, mert ellenőrizni akarták, mire képes a W05. Wolff szerint nem volt sétaautókázás.

"Mindegyik autó padlógázon ment. Maradt egy kicsi üzemanyag bennük. Nem fogjuk vissza magunkat. Nincs üzemanyag-spóroló mód, nincs taxizás"- jelentette ki. "Meg kell érteni, mi az, ami nem tetszik a rajongóknak. A hang? Akkor a zajt kell megoldani. Az (nem tetszik nekik), hogy a versenyek unalmasak lettek, egy autó vagy egy csapat dominál? Talán az elmúlt 20 évben már volt részünk ilyen jelenségben."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING