Capito: fényes jövő áll Sargeant előtt, de gyorsan kell tanulnia

A Williams csapatfőnöke továbbra is úgy gondolja, hogy a lehető legjobb döntést hozták meg Logan Sargeant szerződtetésével, de azzal ő is tisztában van, hogy sok mindent kell majd nagyon rövid idő alatt megtanulnia, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben.

Logan Sargeant, Williams FW44

A grove-i alakulat a hét elején erősítette meg hivatalosan, amit már a Forma-1-es Japán Nagydíj óta tudni lehetett: Logan Sargeant váltja Nicholas Latifit a csapatnál és lesz 2023-tól Alex Albon csapattársa.

Az amerikai versenyzőnek arra volt szüksége, hogy megszerezze az F1-es induláshoz szükséges szuperlicenc pontokat, amit a Forma-2-es negyedik helyével, valamint a Forma-1-es szabadedzéseken történő részvételeivel teljesíteni tudott.

Sargeant az Amerikai Nagydíj FP1-ében debütált a Williams volánjánál, Jost Capito csapatfőnök szerint pedig egyértelműen készen áll a szintlépésre. A fiatal versenyző lesz az első teljes állású amerikai pilóta Scott Speed 2007-es indulása óta és az első amerikai versenyző Alex Rossi 2015-ös szereplését követően.

Még több F1 hír:

„Láttuk a fejlődését, és a szezon közepén arra a következtetésre jutottunk, hogy ha megszerzi a szuperlicenc pontjait, akkor most jött el a megfelelő idő számára a Forma-1-be lépéshez“ - mondta Capito Abu-Dzabiban.

„Logan fiatalságot hoz a csapatba. Természetesen nem tapasztalt, és biztos vagyok benne, hogy meredek tanulási görbe vár rá. Nem szabad szigorú elvárásokat támasztani vele szemben, mert a Forma-1 rendkívül bonyolult a többi sorozathoz képest. Meg kell adnunk neki a lehetőséget, hogy fejlődjön, elkövesse a szükséges hibákat.“

„Mindazonáltal teljesen meg vagyok győződve arról, hogy nagyon gyors lesz. Sokat fejlődött az idei szezonban. Az akadémiai csapatunk is nagyszerű munkát végzett, nemcsak a vezetés terén fejlődött, hanem az edzéseken, a médiamegjelenésben is egy komplett versenyzővé vált, aki készen áll a Forma-1-re és a következő lépés megtételére“ - szögezte le Capito.

Az olasz sajtó szerint eldőlt Binotto sorsa, hamarosan bejelentést tehet a Ferrari

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Merész jóslattal állt elő Sainz, ennyien küzdhetnek a spanyol szerint a vb-címért
Következő cikk Mercedes: mi nem fogunk a Ferrari és a Red Bull sorsára jutni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország