Bottas szerint Wolff nagy szerepet játszott abban, hogy megváltozott a karrierje

Valtteri Bottas beszélt arról, hogy Toto Wolff fontos szerepet játszott abban, hogy 2017-ben a Mercedes csapatához igazolt. Noha a finn nem lett világbajnok, nem bánta meg a döntését.

Bottas szerint Wolff nagy szerepet játszott abban, hogy megváltozott a karrierje

Valtteri Bottas kiváló formában van az Alfa Romeónál. A finn pilóta az idei szezon kilenc nagydíjából hét alkalommal az első tízben végzett, rengeteg pontot gyűjtve csapatának. Bottas szerint sokat kamatoztat a Mercedesnél szerzett tapasztalataiból, ahogy azt a Motor Sport Podcastnak elmondta.

A német alakulat 2017-ben igazolta le az egy évvel korábban világbajnoki címet szerző Nico Rosberg pótlására. Ebben fontos szerepet játszott Toto Wolff. „Ő volt az egyik első, aki megkeresett - emlékszik vissza Bottas. „Toto támogatásával kétségtelenül nagy változást hozott a karrieremben” – tette hozzá.


Nelson Piquet többé nem látogathatja a paddockot


A Mercedes azt remélte, hogy Bottasszal olyan versenyzőt szerzett, aki felveheti a versenyt Lewis Hamiltonnal, de az évek alatt rá kellett jönniük, hogy ez nem így van. A brit teljesítménye túl nagy kihívásnak bizonyult, és tavaly megváltak a finntől.

Bottas nem bánta meg a Mercedeshez való igazolását, és hálás Wolffnak a támogatásáért. Az osztrák mellett Mika Häkkinen és Didier Coton is fontos volt számára a fejlődésében. Idén azonban már egy teljesen más csapat tagjaként próbál vezér lenni, ami egyelőre elég jól sikerül is neki.

Így alakult a 2022-es Le Mans-i 24 órás verseny:

megosztás
hozzászólás
2023-as versenynaptár: februári szezonkezdet a foci-vb miatt?
Előző cikk

2023-as versenynaptár: februári szezonkezdet a foci-vb miatt?

Következő cikk

Leclerc is támogatását fejezte ki Hamilton számára

Leclerc is támogatását fejezte ki Hamilton számára