Binotto: lehet, hogy kihagyok pár versenyt

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a pénteki sajtónap során több témára is kitért, többek között az imolai helyszínre, és a jövő évi naptárra, melynek kapcsán elmondta, ez rengeteg fejtörést okozhat logisztikai értelemben a csapatoknak.

Binotto: lehet, hogy kihagyok pár versenyt

Binotto úgy véli, Olaszország hosszú ideje játszik fontos szerepet a motorsport életében és nagyon mély kapcsolata a Forma-1-gyel mind a pályákon, mind a Ferrarin keresztül, habár kiemeli, hogy nem ők az egyetlen olasz istálló, de talán ők játszották az egyik legfontosabb szerepet a sport történetében.

A csapatfőnök elmesélte, hogy Imola az egyik kedvenc pályája, már 1996-ban is kint volt a helyszínen, mely hatalmas élményt jelentett számára. Nem mellékes szempont az sem, hogy nagyon közel van Maranellóhoz, ezért még csak sokat utazni sem kell.

„Egy nagyon élvezetes pálya, és a szurkolók is nagyon lelkesek voltak, a garázsból lehetett hallani azt a szenvedélyt, ami a szurkolókat élteti. Gyakran tesztelünk is itt, mert mintegy másfél órányira van Maranellótól. Akármelyik olasz helyszínre megyünk, mindig nagyon izgatottak vagyunk”

A sajtótájékoztató során, mint minden csapatfőnöktől és versenyzőtől, így Binottótól is megérdeklődték, hogy milyen érzéseket táplál az ötlet iránt, hogy 23 versenyes naptár lehet a 2021-es szezonban.

„A logisztikának, a mechanikának és a mérnököknek sokkal nehezebbé válik az élete, ha emeljük a versenyek számát. Annyi emberrel próbálunk majd tervezni, amennyivel csak tudunk, mindvégig fenn akarjuk tartani a koncentrációt és a hatékonyságot”

 

„A saját szemszögemből nézve, meg kell találni az egyensúlyt a pályán és a gyárban elvégzett munka között. Még azon is gondolkodtam, hogy nem leszek ott minden versenyen, az is előfordulhat, hogy már 2020 végén is kihagyok néhány versenyt” – jelentette be a csapatfőnök.

„Ha végül így döntök, akkor nagyjából Törökországtól kezdve már nem megyek a csapattal, de ez inkább a következő évben elképzelhető. Egy egész csapatért vagy felelős ilyenkor, persze, nagyon fontos a futam is, de az egész csapat menedzselése fontos”

„A futamok emelkedő száma azt a kihívást adja, hogy meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, hogy senki se merüljön ki túlságosan, és a technikusainknak, illetve a mérnökeinknek legyen megfelelő idő a pihenésre, és az egyensúly megtalálására”

Lando Norris kifejtette, miért kért bocsánatot.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Verstappen szerint sem volt korrekt rádiós kommentje
Előző cikk

Verstappen szerint sem volt korrekt rádiós kommentje

Következő cikk

Hamiltont meglepte, hogy plafon lehet a fizetésén

Hamiltont meglepte, hogy plafon lehet a fizetésén
Hozzászólások betöltése