Bernie Ecclestone és a kezdetek
A ma 87. születésnapját ünneplő Bernie Ecclestone-ra ma már talán csak a legidősebbek emlékeznek abból az időszakból, amikor még nem ő trónolt a Forma-1 tetején.
Fotót készítette: Sutton Images
Valahogy mindig is érdekelt a sikeres emberek karrierje. Akkor is, ha nem voltak szimpatikusak, sőt, kifejezetten ellenszenves karakterek voltak számomra. Főleg az szokott érdekelni a sikeres emberekkel kapcsolatban, hogy honnan indultak, adott esetben mennyire mélyről kellett felkapaszkodniuk azokba a szédítő magasságokba, ahová eljutottak, Bernard Ecclestone pedig, akit mára már mindenki csak Bernie-ként ismer, számomra külön izgalmas volt ebből a szempontból.
Bevallom, sokáig megelégedtem vele kapcsolatban annyival, hogy ő a Forma-1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, akinek annyi pénze van, mint a pejva, körülbelül egy modern kori Dagobert bácsiként. Nem sokat tudtam az "előéletéről". Aztán egyszer csak elkezdtem kutakodni, kíváncsi voltam az életére. Vajon beleszületett ebbe, vagy neki is el kellett kezdenie valahol, adott esetben nagyon messze a száguldó cirkusztól? A konklúzió: Bernie Ecclestone valamikor szintén egy egyszerű földi halandó volt, aki megcsinálta a szerencséjét, kinek szimpatikus, kinek ellenszenves eszközökkel. Azt senki nem vitathatja el tőle, hogy sikeres üzletember.
Menedzser - amíg a halál el nem választ
Érdekes megnézni, hogy az iskolásévek és a második világháború után motorkerékpár-alkatrészekkel kezdett el kereskedni, innen jutott el odáig, hogy 1957-ben a nem sokkal később tragikusan elhunyt Stuart Lewis-Evans menedzsere legyen a Forma-1-ben. Ettől kezdve meg tudta vetni a lábát a száguldó cirkuszban, ugyanis megvette a Connaught két autóját, amelyek közül az egyikkel 1958-ban kétszer maga is megpróbált versenyen indulni (egyszer sem tudta kvalifikálni magát), de amikor a korábban említett Lewis-Evans belehalt marokkói égési sérüléseibe, Ecclestone úgy döntött, ezt nem neki találták ki, és bár maradt az autósportban, innentől már csak kívülről szemlélte az eseményeket.
Ecclestone jó barátságot ápolt honfitársával, a Forma-1-ben két dobogóig jutó, legjobb évében, 1958-ban vb-negyedik, 1959-ben pedig Le Mans-győztes Roy Salvadorival, így került kapcsolatba egy fiatal osztrákkal, bizonyos Jochen Rindttel, akinél egyrészt ismét menedzser lett, másrészt Rindt F2-es csapatának is társtulajdonosává avanzsált. A közös munka Rindttel egyre nagyobb sikereket hozott, az osztrák 1964-ben ugyanis harmadik helyen végzett összetettben, később pedig jöttek a pole-pozíciók és 1969-ben végre-valahára az első futamgyőzelem is.
Egy alkalommal Rindt azt nyilatkozta, még mielőtt a Lotushoz szerződött: "Itt vagy világbajnok leszek, vagy meghalok." Senki nem gondolta volna, hogy mindkettőben igaza lesz, ugyanis az 1970-es szezonban sorra nyerte a futamokat, viszont a szezon vége felé az Olasz Nagydíj szabadedzésén életét vesztette. Előnye már akkora volt, hogy ő lett a Forma-1 történetének első, és reméljük, utolsó posztumusz világbajnoka.
Ami pedig Ecclestone-t illeti: második pártfogoltja is életét vesztette bő tíz éven belül.
Csapatfőnök
A hetvenes évek elején Ecclestone még eggyel közelebb került a húsosfazékhoz. A névadó-alapító legenda, Jack Brabham 1970-es visszavonulása után saját csapatában sem vállalt már semmilyen szerepet, így a Brabham ekkortájt gyakorlatilag vegetált. Az akkori tulajdonos, az annak idején társalapító Ron Tauranac mindössze százezer dollárért Ecclestone-nak adta el a csapatot.
Egy ideig mindketten ott voltak a csapat vezetőségében, azonban mivel mindketten túl erős személyiségek voltak, Tauranac húzta a rövidebbet, és ő távozott, annak ellenére, hogy ő volt az autó főtervezője. Az eredmények nem jöttek rögtön, ugyanis Ecclestone első évében Graham Hill és Carlos Reutemann mindössze néhány pontot tudott szerezni, a csapat harmadik versenyzőjének, Wilson Fittipaldinak pedig ez sem sikerült.
Aztán Ecclestone szép lassan a saját képére formálta a csapatot - felhagyott a Brabham azon régi, egyébként kifejezetten sikeres szokásával, hogy más csapatoknak is autót építsen, ugyanis azt mondta, ahhoz, hogy egy csapat igazán sikeres lehessen, minden forrását egy helyre kell koncentrálnia. Ezt követően Gordon Murrayt nevezte ki főtervezőnek, majd szép lassan jöttek az eredmények. 1973-ban Reutemann és Fittipaldi már stabilan pontot tudott szerezni, illetve volt egy negyedik helye a beugró Andrea de Adamichnak is, a stabil pontszerzésbe pedig néha már "becsúszott" egy-egy dobogó is. Ennek az eredménye egy konstruktőri negyedik hely lett.
1974-ben Reutemann már nem csak dobogóra tudott állni, hanem három futamot is nyert, valamint, miután a szezon második felében kipróbálták a brazil Carlos Pacét is, a második helyen ő is dobogóra állhatott az Egyesült Államokban, amivel így kettős győzelmet ünnepelhettek Ecclestone-ék. Az Ecclestone-éra első csúcspontja az 1975-ös szezon volt, amikor, bár a világbajnoki címre nem volt esélye, a csapat versenyzője, Carlos Reutemann harmadik lett összetettben Niki Lauda és Emerson Fittipaldi mögött, emellett pedig a csapatnak is jól ment, ugyanis Pace pontjainak is nagyban köszönhetően második lett a Ferrari mögött, egy ponttal megelőzve a McLarent.
1976 és 1977 nem sikerült különösebben jól, de 1978-ra Ecclestone és a Brabham leigazolta a Ferraritól a kétszeres világbajnok, éppen vb-címvédő Niki Laudát. Lauda a maga tudásával jócskán hozzá tudott tenni az istálló teljesítményéhez, ugyanis (főleg neki köszönhetően) a csapat harmadik lett év végén, ő maga pedig két győzelemmel és további öt dobogóval a negyedik helyet szerezte meg.
1979 volt talán a csapat leggyengébb szezonja, amikor a két versenyző, Lauda és Nelson Piquet a szezon elején a rendelkezésükre álló 13-13 lehetőségből összesen (!) hatszor tudtak célba érni, ebből pedig mindössze háromszor pontszerzőként. Lauda meg is elégelte ezt a szezon legvégén, és az utolsó két futamra készülődve csapot-papot otthagyva úgy döntött, visszavonul. Nem lehetett sima beszélgetés a csapatfőnök Ecclestone és a szintén nem egyszerű természetű Lauda között...
Lauda nem hozott jó döntést, ugyanis 1980-ban a Brabhammel Piquet már második lett év végén, 1981-ben pedig a vb-címet is megszerezte, hogy aztán két évvel később másodszor is felüljön a trónra - mindkétszer minimális különbséggel lett meg a vb-elsőség. Ez a kettő volt az Ecclestone fémjelezte Brabham utolsó igazán sikeres szezonja, ugyanis a két egyéni vb-cím mellé még "becsúszott" egy konstruktőri másodk és harmadik hely.
Piquet 1985-ben megszerezte a csapat utolsó győzelmét, majd a következő szezont már a Williamsnél kezdte meg, a főtervező Gordon Murray egy évvel később igazolt a McLarenhez. 1987 végén Ecclestone is elhagyta a süllyedő hajót, és a százezerért vett csapatot ötmillióért adta tovább Joachim Luhtinek. A Brabham sikerei is nagyjából eddig tartottak, ugyanis innentől a csapatnak még négy szezonja volt hátra, viszont győzelmeknek már nyoma sem volt: egy dobogó és néhány pontszerzés, amit hébe-hóba fel tudtak mutatni. A legcsúnyább az utolsó, 1992-es szezon volt, amikor Eric van de Poelének, Giovanna Amatinak és Damon Hillnek annak is örülnie kellett, ha kvalifikálni tudták magukat a versenyre. Amatinak nem is sikerült, van de Poelének is Hillnek is csak egyszer, illetve kétszer.
Ecclestone mindenesetre jó néhány évre feltámasztott egy legendás csapatot.
Vezér
A Brabham-csapattulajdonosi szerep után, vagyis inkább azzal egy időben Ecclestone már nagyon közel volt ahhoz, hogy ő legyen a száguldó cirkusz gyakorlatilag korlátlan ura. Párhuzamosan csapatfőnöki tevékenységével, 1974-ben Frank Williamsszel, Ken Tyrellel, Colin Chapmannel, Teddy Mayerrel és Max Mosley-val (micsoda nevek!) megalapította a FOCÁ-t (Formula One Constructors Association), amelyben egyre komolyabb szerepe lett, mígnem 1978-ban ő lett a vezetője is.
Ezzel párhuzamosan egyre komolyabb szerepet vállalt az egyre globálisabbá váló Forma-1 kereskedelmi jogainak értékesítésében is, olyannyira, hogy idővel ő felügyelte ezt is. Eleinte még 47-30-23 arányban ezek a tévés bevételek a csapatok, az FIA és a FOPA (Formula One Promoters and Administration, gyakorlatilag Ecclestone maga) oszlottak meg, aztán ez az együttműködés átalakult, és 1997-ben létrejött a Concorde-szerződés, ami után már ő volt a tévés jogok elsőszámú haszonélvezője: a Forma-1 aktuális csapatai innentől tőle kaptak éves pénzeket ebből az évek során egyre nagyobbra duzzadó összegből.
Szép lassan csak elérkeztünk a legtöbbünk által ismert Bernie-hez, a Forma-1 vezéréhez, aki nem egyszer és nem kétszer az FIÁ-val is szembehelyezkedett, ha úgy látta jónak. Ahhoz az Ecclestone-hoz, aki Forma-1-es tevékenységének köszönhetően az egyik leggazdagabb brit lett, becsült vagyona 2017 szeptembere szerint valahol 3,2 milliárd dollár körül van a Forbes összeállítása alapján. Ahhoz a Mr. E-hez, aki globális biznisszé tette a Forma-1-et és sokat köszönhet neki a száguldó cirkusz. Sajnos a 21. század kihívásaival ahogy idősödött, úgy tudott egyre kevésbé megbirkózni, és nem igazán tudta a Forma-1-et új szintre emelni (sőt, néha őrült ötletekkel próbált életet lehelni bele...), de talán utódja, a Liberty Media, élén Chase Carey-vel, Sean Bratchesszel és Ross Brawnnal majd megteszi ezt. Bernie Ecclestone pedig 87. születésnapján éli az emeritus főnökök gondtalan életét. Ilyen se volt még a Forma-1-ben, hogy valaki tiszteletbeli fejesként ott maradhasson a Forma-1 közelében. Ecclestone-nak kreáltak egy ilyen pozíciót.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások