Forma-1
26 szept.
-
29 szept.
Ez az esemény véget ért
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
24 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

A Forma-1 tíz legjobb amerikai versenyzője

megosztás
hozzászólás
A Forma-1 tíz legjobb amerikai versenyzője
Szerző:
2017. febr. 3. 19:47

Alapvetően az amerikai open-wheel versenyzők mindig is nagyon jól megvoltak a saját sorozatukban, és ott csináltak maguknak karriert. Jó néhányan viszont a Forma-1-ben is letették a névjegyüket.

Ha amerikai autóversenyzőkre gondolunk, talán sokunknak nem elsősorban a Forma-1 jut az eszébe. Ott vannak nekik a saját különbejáratú bajnokságaik, a NASCAR (a masszív, kéttonnás szériához hasonló autók kedvelőinek) vagy az IndyCar (korábban IRL, esetleg CART vagy Champ Car)

Az elmúlt nagyjából húsz évben ráadásul pláne kiszorultak az amerikaiak a Forma-1-ből, az ország utolsó három képviselője, Michael Andretti, Scott Speed és Alexander Rossi nem igazán találta meg a helyét a Forma-1-ben. Korábban viszont voltak olyan amerikaiak szép számmal, akik meg tudták vetni a lábukat az F1-ben, közülük pedig többen egészen komoly eredményeket is el tudtak érni. Most nézzük a tíz legjobbat, a Pirelli weboldala és Simon Heptinstall szerint! A listában szerepelnek olyanok is, akik csak félig-meddig (értsd: az ötvenes években az Indy 500 is a Forma-1-es versenynaptár része volt, de akkor még szinte csak hazai versenyzők indultak rajta) kapcsolódnak az F1-hez.

10. - George Follmer

Follmer már harminckilenc éves volt, tehát veteránnak számított, amikor 1973-ban végre bemutatkozott a Forma-1-ben. Korábbi karrierje során képes volt arra a bravúrra, amire csak nagyon kevesen: 1972-ben egy évben megnyerte a Can-Am és a Trans-Am sportautó bajnokságot is.

Ez keltette fel a Shadow érdeklődését, amelynek színeiben, ha az ötvenes évek versenyzőit nem számítjuk, ő lett a Forma-1 történetének legidősebb újonca, nála idősebben azóta sem mutatkoztak be a sorozatban. Öreg ember viszont nem vénember, ezt Follmer is bizonyította: élete második Forma-1-es versenyén, az 1973-as spanyol futamon máris dobogóra állhatott. A következő tizenegy versenyből viszont egyszer sem tudott pontszerzőként célba érni, egy szezon után pedig távozott is a Shadowtól, amely nem tudott megbízható autót gyártani Follmernek.

9. - Mark Donohue

Donohue-ról sem a Forma-1 jut először eszébe az őt ismerőknek. Elsőként mindenképp az 1500 lóerős szörnyeteg Porsche 917-es, a Can-Am Killer, amelyet a hetvenes években bíztak rá. Még a második dolog sem a Forma-1 vele kapcsolatban, hanem az 1972-es Indy 500-győzelme.

Talán csak ezután jön a Forma-1. Itt egy évvel indianapolisi sikere előtt mutatkozott be, első két szezonjában pedig csak a két közeli versenyen (Kanadában és otthon) indult a Team Penske színeiben. Itt rögtön első versenyén szerzett egy harmadik helyet, ezután viszont soha nem tudott már igazán komoly eredményeket elérni, még egyetlen "teljes" szezonjában, 1975-ben sem. A teljesnek szánt szezonját pedig végül be sem tudta fejezni, ugyanis az osztrák verseny gyakorlásán halálos balesetet szenvedett.

8. - Scott Speed

Travis Pastrana, Scott Speed
Scott Speed (jobbra) a ralikrosszban találta meg a számításait

Speed a Forma-1-ben 2006-ban és 2007 első felében kapott lehetőséget, a Minardi felvásárlásával létrejövő, az F1-ben első éveit töltő Toro Rossónál. Mivel a csapat akkor még közel sem állt olyan szinten, mint most, ráadásul Speed sem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, végül dicstelenül, szerzett pont nélkül kellett, hogy távozzon, átadva a helyét egy bizonyos Sebastian Vettelnek.

Viszont Speed sem egy nyeretlen kétéves: az Andretti Autosport színeiben 2015-ben és tavaly is ralikrossz-világbajnoki címet szerzett.

7. - Bill Vukovich

Bill Vukovich
Bill Vukovich utolsó győzelme évében (1954)

A "csendes szerb" (Jugoszláviából származott, de már az USÁ-ban született) az Indy 500-on elért eredményei miatt szerepel a listán, ami a Forma-1 első tizenegy szezonjában, 1950-től 1960-ig a versenynaptár részét képezte.

"Vuky" a verseny kétszeres győztese (1953, 1954), és ha nincs egy műszaki hiba 1952-ben, akkor háromszoros győztesként is beszélhetnénk róla. Vukovich halálát végül ugyanúgy imádott pályája okozta, ahogy a felemelkedését: két győztes éve után, 1955-ben halálos balesetet szenvedett. Az első helyen haladva, természetesen. Mert oda tartozott.

6. - Richie Ginther

Graham Hill, Richie Ginther, Jim Clark, Dan Gurney
Richie Ginther üldözi az élen haladó Graham Hillt

Ginther a harmadik olyan amerikai, aki hosszabb távon is sikeres tudott lenni a Forma-1-ben (az másik kettő előkelőbb helyeken lesz ebben a listában). Első versenyeit 1960-ban futotta, és rögtön negyedik futamán, Olaszországban a dobogóra állhatott, ugyanis második lett, ráadásul a Ferrari színeiben.

1961-ben aztán Monacóban kőkemény küzdelemre késztette a későbbi győztes Stirling Mosst, és folyamatosan szállította a dobogós helyezéseket aktuális csapatának. 1963-ban (még mindig csak dobogóinak köszönhetően!) harmadik lett a szezon végén, de hogy teljes legyen a kép, később megszerezte az áhított futamgyőzelmet: 1965-ben, Mexikóban ő haladt át elsőként a célvonalon. Ötvennégy futamából összesen tizennégyszer állhatott dobogóra, ez azért nem akármi.

5. - Eddie Cheever

Nelson Piquet, Brabham BMW, René Arnoux, Ferrari, Eddie Cheever, Renault
Cheever (jobbra) Nelson Piquet és René Arnoux társaságában a dobogón 1983-ban

Eddie Cheever karrierje a Forma-1-ben egy óriási hullámvasutazás volt. Első szezonjaiban (1978, 1980) azért is meg kellett küzdenie, hogy egyáltalán a versenyekre kvalifikálni tudja magát, a pontszerzés pedig így értelemszerűen szóba sem jöhetett. 1981-ben a Tyrell-lel már négyszer is pontot tudott szerezni, a következő két szezonban (Ligier, Renault) pedig összesen már hétszer a dobogóra is felállhatott.

1984-től 1987-ig (Alfa Romeo, Lola, Arrows) ismét a pontszerzésért kellett küzdenie, utolsó két F1-es szezonjában (Arrows) viszont még szerzett két dobogós helyezést, hogy szépen búcsúzhasson a Forma-1-től. Aztán hazament, és megnyerte az Indy 500-at 1998-ban, csak hogy ne elsősorban a közepes Forma-1-es karrierje miatt emlékezzenek rá.

4. - Peter Revson

Peter Revson, McLaren M23 Ford
Revson legsikeresebb évében, 1973-ban

A New York-i playboy igazi aranyifjú volt (kicsit olyan, mint manapság a kanadai újonc, Lance Stroll), egy kozmetikai termékeket gyártó üzletlánc várt rá örökségként. Emellett viszont full gázzal élte az életét (szó szerint), ugyanis nem tudott megelégedni az otthon rá váró pénzkötegekkel, és autóversenyzésre adta a fejét. 1964-ben különösebb visszhang nélkül mutatkozott be a Forma-1-ben, de következő szezonjában, 1971-ben sem ért el semmilyen sikert. 

1972-ben és 1973-ban viszont két igen sikeres évet töltött el a McLarennél, első évében máris többször dobogóra állhatott, a másodikban pedig szerzett két futamgyőzelmet is, mindkét év jutalma egy vb-ötödik hely volt. A csapat színeiben (még a Forma-1-es kaland előtt) elindult az Indy 500-on is, ahol 1971-ben majdnem nyerni tudott: megszerezte az első rajtkockát, de végül "csak" második lett. Karrierje sohasem teljesedhetett ki, ugyanis 1974-ben egy F1-es teszt során életét vesztette.

3. - Dan Gurney

Dan Gurney, AAR/Eagle T1G Weslake
Dan Gurney az 1967-es Francia Nagydíjon

Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején két amerikai vitte a prímet a Forma-1-ben: Dan Gurney és Phil Hill. Gurney egy évvel Hill után, 1959-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és első négy versenyéből kétszer is dobogós tudott lenni, a szezon végén pedig úgy is hetedik lett összetettben, hogy csak négy versenyen indult.

Legsikeresebb éveiben, 1961 és 1965 között sorra szállította a dobogós helyezéseket sorra szállította a dobogós helyezéseket, ráadásul ebben az időszakban szerzett meg hármat a négy futamgyőzelméből (kettőt Franciaországban, egyet Mexikóban). Ebben az öt szezonban kétszer lett negyedik, érdekes módon pont győzelem nélküli éveiben. Ezt követően visszaesés következett, és nem tudta megismételni az imént említett eredményeket. Utolsó győzelmét és dobogós helyezését a Forma-1-ben 1967-ben szerezte. Nem volt ügyetlen hazájában sem, kétszer (1968, 1969) második lett az Indy 500-on.

A versenyeken mutatott teljesítményei mellett viszont van még két dolog, ami miatt soha senki nem fogja őt elfelejteni: számtalan technikai újítása, valamint két olyan dolog, amiben ő volt az első: a pezsgőlocsolós ünneplés (1967, Le Mans-i győzelme után) valamint a teljes arcot takaró bukósisak használata (1968, Német Nagydíj).

2. - Phil Hill

Phil Hill, Ferrari Dino 246
Phil Hill, Ferrari Dino 246

Az imént kitárgyalt Dan Gurney kortársa, az első igazán sikeres amerikai versenyző, és ami még fontosabb, az első amerikai világbajnok. Ráadásul az egyetlen, aki született amerikai. Gurney-éhez képest Hill F1-es pályafutása rövidebbre sikerült, viszont több sikerélmény jutott neki: első évében (1958) Gurney-hez hasonlóan ő is dobogóra állhatott, ráadásul ugyanúgy a Ferrarinál, viszont 1961-ben Hill világbajnoki címet is tudott szerezni. Nem elsősorban azért, mert állandóan ő nyert volna (összesen három futamgyőzelme van, ebből vb-címe évében kettőt szerzett), hanem mert kiegyensúlyozott tudott lenni. 

Hill vb-címe egyébként az egyik legszomorúbbak közül való: utolsó futamgyőzelme idején (amivel bebiztosította összetett győzelmét) a Ferrari elvesztette másik versenyzőjét, Wolfgang von Tripset, ezen kívül a balesetben tizenöt néző is meghalt. A tragédia miatt Hill és a csapat végül nem is utazott el a szezonzáró amerikai versenyre. Csapattársa halála után pedig Hillben is megtört valami, nem sokkal az eset után így nyilatkozott: "Nem vagyok már annyira éhes a versenyzésre és a sikerre. Nem áll szándékomban a versenypályán megölni magam."

1962-ben azért még betett a vitrinbe egy Le Mans- i győzelmet (1958 és 1961 után harmadszor nyert), viszont az F1-ben már soha többet nem ért el olyan sikereket, mint azelőtt.

1. - Mario Andretti

Clay Regazzoni és Mario Andretti
Mario Andretti és Clay Regazzoni

Az igazi polihisztor Andretti számára a Forma-1 sokáig csak szórakozás volt. Első teljes szezonját 1975-ben futotta, addig Amerikában versenyzett, az USAC-sorozatban és a NASCAR-ban. A Forma-1-re tehát 1975-ben kezdett el igazán koncentrálni, viszont addig a néhány elszórt versenyen is egyszer-egyszer dobogóra tudott állni és futamgyőzelmet is szerzett. Harmadik teljes idényében aztán már harmadik volt összetettben, a negyedikben (1978-ban) pedig a világbajnoki címet is megszerezte. Az érdemi F1-es eredményeit itt le is rendezte (már csak kétszer tudott innentől dobogóra állni), mi viszont nem rendezhetjük le csak úgy szó nélkül a többi eredményét.

Mert Andretti MINDENT megnyert. Volt bajnok a mai IndyCar-sorozat elődjében, az USAC-ban (1965, 1966, 1969), megnyerte a bajnokság legfőbb versenyét, az Indy 500-at (ugyancsak 1969), a másik nagy bajnokság, a NASCAR legnagyobb eseményét, a Daytona 500-at (1967), emellett pedig ott van Andretti sikerlistáján a már említett Forma-1-es világbajnoki cím 1978-ból, mindezek tetejébe pedig 1995-ben a Le Mans-i 24 órást is megnyerte.

Következő cikk
Raikkönen visszatért és az SF15-T-vel tesztelt Fioranóban

Előző cikk

Raikkönen visszatért és az SF15-T-vel tesztelt Fioranóban

Következő cikk

Nem lesz "előre betöltött" rajt a Forma-1-ben

Nem lesz "előre betöltött" rajt a Forma-1-ben
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Dan Gurney , Eddie Cheever , Mario Andretti , Peter Revson , Phil Hill
Szerző Varga Ákos