Nosztalgia

Abszurd: 1968-ig senki sem versenyzett zárt sisakkal a Forma-1-ben

Majdnem 1970-ig kellett várni arra, hogy a Forma-1-ben, az abszolút királykategóriában megjelenjenek a fedett sisakok. Ugyanakkor volt, aki még 1974-ben is nyitottan száguldott, aminek nyilván megvolt a maga veszélye.

Leo Kinnunen, Surtees TS16 Ford

A Forma-1 1950-ben indult útjára és azóta nagyon sok fejlődésen ment keresztül, beleértve a biztonságtechnikát is. Mai szemmel hihetetlen látni azt, hogy a kezdetekben, vagy az első évtizedekben a versenyzők milyen körülmények között lendültek akcióba. Akkoriban valóban minden egyes méterrel kockáztatták az életüket.

Még több F1 hír:

Manapság az F1 már az egyik legbiztonságosabb sport, hiába a hatalmas sebesség. Ebben sajnálatos módon a sok halálos áldozatot követelt balesetek is szerepet játszottak, hiszen évtizedekkel ezelőtt a biztonság csak nagyon kezdetleges volt. Az akkori pilóták bele sem gondoltak, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve, már csak amiatt is, hogy nyitott sisakokkal versenyeznek.

Érdekesség, hogy az első zárt sisak F1-es megjelenésére 1968-ig kellett várnunk, ami több mint abszurd. Dan Gurney, a neves amerikai pilóta volt az, aki a Bell Company által egy ilyen fejfedőben gurulhatott pályára, mely az IndyCar futamokra tervezett fejlesztés volt. Gurney 86 nagydíjon vett részt, amiből 4-et nyert meg, miközben 19 dobogó, 3 rajtelsőség és 6 leggyorsabb kör került a neve mellé.

Stirling Moss, Lotus 18

Stirling Moss, Lotus 18

Fotó készítője: Sutton Images

Az utolsó pilóta, aki nyitott sisakot viselt egy ilyen komoly eseményen, az a finn Leo Kinnunen volt 1974-ben. A most 73 esztendős versenyző 6 versenyhétvégén kapott lehetőséget, de csak egyszer sikerült rajthoz állnia, még a Svéd Nagydíjon az AAW Racing Team színeiben. Végül nem ért célba, így pontot sem szerzett a rövid F1-es pályafutása ideje alatt. Az F1-es bemutatkozása előtt a WRC-ben Finnországban viszont dobogós volt, ahol a következő években többször is szerepelt, de csak 6. lett, míg a többi ilyen viadalán kiesett. Legnagyobb motorsportos sikere a 24 órás futamgyőzelem Daytonában. Nem mellesleg egy kiváló endurance-pilótáról beszélünk, aki 1974-ben a 60-as évek stílusában vezetett a száguldó cirkuszban a nyitott sisakjával és szemüvegével.

A Forma-1 kezdetén a pilóták rendkívül bátrak voltak, mivel egy csavar alakú fémsisakot hordtak, hasonlóan a második világháborúban szolgálatot teljesített katonákhoz. Később előkerültek a különböző kompozit anyagok, mint például a fémnél könnyebb üvegszál, amit motorkerékpár-sisakok és versenyautók készítéséhez használtak.

A 80-as években már a kevlár is megjelent a teljes arcú sisakoknál, jelentősen enyhítve a súlyt és sokkal nagyobb védelmet nyújtván a pilóták számára az ütközések során. A 2000-es évek elején egy újabb nagyobb ugrás következett a szénszálas technológia fejlődésével, míg manapság a versenyzők egy rendkívül könnyű és borzasztóan masszív fejfedőt hordhatnak, amik kvázi űrtechnológiát képviselnek. A korábbi időkkel ellentétben itt már kötelező standardoknak kell megfelelniük a gyártóknak. Az FIA ezt a területet különösen komolyan veszi, és a háttérben megállás nélkül zajlanak az ezzel kapcsolatos fejlesztések.

Juan Manuel Fangio 1952-es sisakja
Stirling Moss a Lotus 18 volánja mögött a 60-as években
Jim Clark, Lotus 25-Climax - szintén egy nyitott sisakban
Dan Gurney, az első F1-es versenyző, aki zárt sisakot használt
Dan Gurney
Dan Gurney, McLaren M7A
Dan Gurney, McLaren Cosworth M7A
Leo Kinnunen a Surtees TS16 Forddal, nyitott sisakkal
Leo Kinnunen, Surtees TS16 Ford
Leo Kinnunen már évtizedekkel ezelőtt megkapta a
10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc ezt most odarakta: fejkendő, Ferrari, Amerika...
Következő cikk Leclerc érzi, hogy úton van a Ferrari győzelme

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország