A Williams munkahelyeit a csapat eladása mentette meg – Roberts

Simon Roberts, a Williams csapatfőnöke szerint fontos volt, hogy a Williamsnél tudták tartani a munkatársaikat, a nehézségeik ellenére is, így megkezdhetik a munkát felfelé.

A Williams munkahelyeit a csapat eladása mentette meg – Roberts

Még be sem robbant igazán a koronavírus-járvány Európában, amikor a Williams már elkönyvelte a 13 millió fontos veszteségét a 2019-es naptári évvel kapcsolatban, amit csak azonnali tőkeinjekcióval tudtak ellensúlyozni.

Ez végül a csapat teljes eladásához vezetett, így 2020-ban kivonult az utolsó alapító „család” is a sportból. Azonban a Williams új tulajdonosai, a Dorilton Capital mindent megtesznek, hogy a patinás istállót visszavezessék az élmezőnybe, ennek keretein belül pedig egyetlen embert sem kellett elbocsájtania az utóbbi időben a Williamsnek.

Simon Roberts a GPFans kérdésére, hogy mekkora motiváló erő volt az, hogy a Williamsnél biztonságban tudják az emberek a munkájukat elmondta, hogy ő, „és a vezetőség is tisztában van ennek a jelentőségével.”

„Mi is egy versenycsapat, és egy ikonikus márka vagyunk, de 670 embernek adunk munkát, akik ránk támaszkodnak a hiteltörlesztéseikkel, és úgy eleve a mindennapi megélhetőségükkel kapcsolatban, ezt pedig nagyon komolyan vesszük.”

Még több F1 hír:

„Természetesen a motiváció segít, de a Forma-1 folyamatosan változik. Most, hogy pénzügyileg stabil lábakon állunk, elkezdhetünk befektetni a megfelelő dolgokba, biztosítanunk kell, hogy a megfelelő emberek legyenek a megfelelő pozícióban, ez majd idővel kialakul. Az, amit még két éve csináltunk, lehet, hogy teljesen máshogyan fog kinézni 3 év múlva.”

Az F1-nek továbbra is az a célja, hogy mind az előre tervezett 23 versenyt megtartsák 2021-ben, azonban az Ausztrál Nagydíj elhalasztásával már elkezdett tolódni a program az év második felébe, és az Alfa Romeo sportigazgatójával, Beat Zehnderrel hasonló véleményen van Roberts is, miszerint az F1-nek figyelembe kell vennie a csapatok humán erőforrásait:

„Nem akarok fenyegetőzni, de valahogyan megoldást kell találnunk ennek a 23 versenynek az elhelyezésére. Azt nem várhatjuk el, hogy mindenki elutazzon a téli tesztekre, utána pedig megállás nélkül a versenyhétvégékre egészen decemberig.”

„Valahogyan meg kell találnunk a módját, hogy (a csapat utazó tagjaival) rotálni tudjuk a felállásunkat. Tavaly már sikeresen kísérleteztünk ezzel Törökországban. Ebből nagyon sokat tanultunk, és a gyárban mindenki nagyon támogató volt a témával kapcsolatban, el sem tudtam hinni.”

„Ez az F1 jövője. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi más fog változni. Azt tudjuk, hogy szabályok változnak, ahogyan a technológia is. Flexibilisnek kell lennünk, és remélhetőleg a jövőben még nagyobb biztonságban érezheti majd magát az, aki nálunk dolgozik” – zárta Roberts.

Sprintversenyek: pontok az első 8-nak, időmérő pénteken.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Berger: Ami az F1-ben nem jöhetett létre a Ferrari és a Red Bull között, a DTM-ben igen

Előző cikk

Berger: Ami az F1-ben nem jöhetett létre a Ferrari és a Red Bull között, a DTM-ben igen

Következő cikk

Wolff: ezt mondta volna Lauda Hamilton megtartásáról

Wolff: ezt mondta volna Lauda Hamilton megtartásáról
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Köles István Ákos