A szuzukai zűrzavar után az FIA újra felülvizsgálja a rövidített futamok pontozását
Az FIA megerősítette, hogy felülvizsgálja a rövidített futamok pontozását tisztázó szabályokat, miután Japánban mindenkit összezavart, hogy a pilóták teljes pontszámot kaptak.

A heves esőzések miatt a két héttel ezelőtti Japán Nagydíj hosszas piros zászlós szakasz után tudott csak elindulni és a versenyzők mindössze 28 kört tudtak megtenni a tervezett 53-ból a háromórás időkeret lejárta előtt.
Bár éppen csak elérték a versenytáv felét, így is teljes pontszámot kaptak a versenyzők, mivel a szabályzat szövege szerint csak akkor jár kevesebb pont, ha a versenyt nem indítják újra. Így Max Verstappen Charles Leclerc verseny után kapott büntetésével megszerezte második Forma-1-es világbajnoki címét, bár a díjátadó ceremónia alatt ő sem volt benne biztos, hogy ez így történt.
A szuzukai események vizsgálatának részeként – például, amikor Pierre Gasly nagy sebességgel hajtott el egy, a pályára beküldött daru mellett – az FIA megerősítette, hogy a csökkentett pontos futamok szabályait is felülvizsgálják:
„A Japán Nagydíjon a Formula 1 versenyszabályzatának 6,5-ös cikkelye, mely a versenytáv-beli korlátokat és a pontozást taglalja, helyesen lett alkalmazva. Azonban a szabály szövegét a versenyszabályzat következő ellenőrzésekor felülvizsgáljuk, hogy az egyértelműbb legyen” – írja a szövetség közleményében.
Az FIA a rövidített futamok pontozásáról szóló szabályt a tavalyi Belga Nagydíj után módosította, amikor annak ellenére, hogy a versenyzők csupán két kört tettek meg a biztonsági autó mögött, megkapták a végső pontok felét. Mivel azonban a módosított szabályok szövege szerint csak akkor érvényesek ezek, ha nem lehet folytatni a versenyt, a pilóták megkapták az összes pontot.
Az FIA versenyszabályzatának 6,5-ös cikkelye így szól: „Ha egy versenyt az 57-es cikkely szerint szakítanak félbe és nem indítható újra, minden bajnokságban a következőek szerint adandóak a pontok:” – és itt részletesen felsorolják a csökkentett pontozási lehetőségeket.
Amennyiben a versenytáv 25%-ánál kevesebbet tesznek meg, a győztes hat pontot kap. 25% és 50% között 13-at, 50% és 75% között 19-et, 75% felett pedig a teljes pontszámot. Az újítás valószínűleg abból fog állni, hogy az FIA kiveszi a szövegből az „és nem indítható újra” kitételt.
Az, hogy egy ilyen rövid futamért teljes pontszámot kaptak a versenyzők, a paddockban mindenki szerint a tavalyi Belga Nagydíj után átírt szabályok véletlen következménye volt. Christian Horner, aki csak a leintés után tudta meg, hogy ez a helyzet, „hibának” nevezte a történteket, míg a McLarent vezető Andreas Seidl szerint a szabálykönyvben leírtaknak „nem ez volt a szándéka.”
Hamilton megvédte csapatfőnökét Horner kritikáival szemben
Piastri lehet az Alpine titkos fegyvere a hétvégén
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.